Védett ürgecsaládok áttelepítése a székesfehérvári elkerülő építésénél

Az új nyomvonalon épülő elkerülő mentén, közel 20 fokozottan védett ürge él. A faj az egész európai elterjedési területen veszélyeztetett, fennmaradása csak összehangolt emberi beavatkozással biztosítható. A mai áttelepítésről Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője tartott sajtótájékoztatót.
2014.07.25. 12:17 |
Az új nyomvonalon épülő elkerülő mentén, közel 20 fokozottan védett ürge él. A faj az egész európai elterjedési területen veszélyeztetett, fennmaradása csak összehangolt emberi beavatkozással biztosítható. A mai áttelepítésről Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője tartott sajtótájékoztatót.
A 7 kilométer hosszú elkerülő út előkészítő munkálatai év elején indultak. A fakivágás, a bozót- és cserjeirtás, valamint a lőszermentesítés kora tavaszra befejeződött. Áprilisban a kivitelezés a régészeti feltárásokkal, illetve a felüljáróknál próbacölöpözéssel folytatódott. Két ideiglenes lehajtó épült a Gaja patak környékén és a csóri pihenő előtti részen. 2014 második felében megkezdődnek a hidak cölöpözési munkálatai, a töltésalapozás, az útpálya vízelvezető rendszerének a kiépítése és a közműkiváltások.
Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „A NIF Zrt. beruházásai során kiemelten figyel hazánk környezeti értékeinek védelmére. A fejlesztések során az utak mellé vad- illetve kisállat (pl.: hüllő, vidra) átjárókat és vadvédő kerítést építünk. Fokozottan védett fajok esetében, mint itt Székesfehérváron is, áttelepítést végzünk. A mai napon az áttelepített ürgék számára a védett Sárréti Tájvédelmi Körzet peremén előzetesen 50 darab, 5 cm átmérőjű lyukat fúrtak ki, egyenként 50 cm hosszúságban. Az M4 autópálya építésénél több mint 400 műfészket, fészkelőládát és odút helyezünk majd ki az ott élő madárfajoknak.”
Az elkerülő út az M7-es autópálya 8. és 63. sz. utak csomópontjánál kezdődik. A nyomvonal érinti a Gaja patak, a Hosszú-ér vízfolyást, majd a Fekete-hegyi árkot. Csór község területére az Iszkaszentgyörgyi árkot keresztezve jut el, a 8. sz. főúthoz. A szakaszon 8 felüljárót és 2 különszintű csomópontot építünk: az egyik elválási csomópontként a már megépült 8 sz. és a 7 sz. főút közös szakaszán az Aszalvölgyi árok közelében, a másik csatlakozva a 8. sz. főút Csór települést elkerülő szakaszához.
 
A beruházást követően 2016 nyarától nemcsak gyorsabban és biztonságosabban lehet majd elkerülni Feketehegyet, hanem egyúttal a városrész mentesül az áthaladó teherforgalomtól. A 8. sz. és a 7. sz. főút találkozásánál a feketehegyi körforgalomnál megszűnnek majd a főleg nyári időszakra jellemző dugók, a zajterhelés a környéken pedig jelentősen mérséklődik.