Végig vezetett, de szoros csatára kényszerült Konkoly Csaba csapata

A fiatal debreceniek futottak, keménykedtek, harcoltak, nem adták meg magukat, így az Alcoa FKC-nek is kaparnia kellett, hogy az első félidőben összeszedett előnyéből megőrizzen valamennyit a mérkőzés végére. A fehérvári csapatot néhány jó egyéni alakítás átlendítette a nehezebb periódusokon, így sikerült két góllal nyernie, vagyis az 5-8. helyért zajló rájátszásban még hibátlan, de az látszott, hogy Debrecenben nem lesz könnyű dolga. Alcoa FKC - DVSC-Fórum 31-29 (17-11) 
2012.04.21. 20:23 |
A fiatal debreceniek futottak, keménykedtek, harcoltak, nem adták meg magukat, így az Alcoa FKC-nek is kaparnia kellett, hogy az első félidőben összeszedett előnyéből megőrizzen valamennyit a mérkőzés végére. A fehérvári csapatot néhány jó egyéni alakítás átlendítette a nehezebb periódusokon, így sikerült két góllal nyernie, vagyis az 5-8. helyért zajló rájátszásban még hibátlan, de az látszott, hogy Debrecenben nem lesz könnyű dolga. 
 
Mozgékony, sok befutásra épülő játékkal kezdtek a vendégek, akik a szezonbeli nehézségek után a zömében még junior vagy ifikorú játékosokra építenek, és látszik, hogy kitűnő az alapanyag Debrecenben. A sebességbe persze hiba is csúszhat, ez, valamint az Alcoa védekezése volt az oka, hogy a 11. percben még csak három gólnál tartott Köstnr Vilmos csapata - igaz, a házigazda is csak négynél... Szikora Melinda ziccert és hetest is fogott, a vendégek sűrűn szedték össze a kiállításokat, miközben Vaszary kedzte elkapni a fonalat - mindez fokozatosan növekvő Alcoa-előnyhöz vezetett. Érdekesség volt, hogy bár nem panaszkodhatott kapusaira, mégis mind a háromnak lehetőséget adott Konkoly Csaba, már az első félidőben, amelyet hat góllal nyert meg a Fehérvár.
Nikcsevics két lövésével már hétre is nőtt az előny a második félidő elején, sokkal sűrűbben potyogtak a gólok, mint a meccs elején. Egy idő után aztán ez már csak az egyik oldalra volt igaz: miközben a debreceniek nyitott védekezése megzavarta az Alcoát, a Kudor Kitti által mozgatott hajdúságiak majdnem minden támadásból betaláltak. Hiába jött vissza Szikora, a 40. perc végén már csak kettővel vezetett a csapata... Ekkor végre megmutatták a fehérvári lányok, mit lehet tenni a nyitott ellen: Nikcsevics átlőtte, Niksics lefutotta a vendégeket, Triscsuk pedig parádésan pörgött le. Egyre indulatosabb volt a meccs, a debreceni stábból Bíró Imre reklamált, két percet kapott, miközben már amúgy is emberhátrányban voltak. De a kettős előnyből gyorsan kettős hátrányt "csinált" az Alcoa, közben gólt se lőtt - megint szoros lett. Ha Szikora 30-27-nél nem fog meg két ziccert gyors egymásutánban... De megfogott, a hajrára rendeződött a védelem, Tilinger két lépéshiba között gólt lőtt, szóval nagy nehezen meglett a végig kézben tartott meccs, amelyen túl sokat idegeskedett és hibázott a hazai csapat, így partiban maradt a lelkes Debrecen.
Alcoa FKC - DVSC-Fórum 31-29 (17-11)
Alcoa: Szikora, Niksics 3, Nikcsevics 7, Tilinger 5, Horváth, Triscsuk 9 (3), Vaszari 6, Trimmel, Cziráky, Rádl 1, Kuhinkó, Becséri,
 Németh, Maruscec.