-
Ösztöndíjak a Királyi Napokon
Ünnepélyes keretek között, a hagyományoknak megfelelően a Székesfehérvári Királyi Napok keretében adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula és Deák Dénes Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén dr. Szikora Jánosnak, a Vörösmarty Színház igazgatójának adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma.
2024.08.13. -
Biczó Piroska lesz az idei díjazott
Huszonegyedik alkalommal adják át idén a Szent István Emlékérmet és Díjat az államalapító tiszteletére rendezett ünnepkör keretében. A város legrangosabb civil elismerését ezúttal dr. Biczó Piroska régész kapja a tudományos tevékenysége, kiemelten az egykori székesfehérvári koronázóbazilikával kapcsolatos kutatómunkája elismeréseként – jelentették be a hagyományosan a Püspöki Palotában rendezett sajtótájékoztatón. Az ünnepségre 2024. augusztus 16-án, pénteken kerül sor.
2024.08.13. -
Még lehet jelentkezni a Lecsófesztiválra
Lehet még jelentkezni a XIX. Fehérvári Lecsófőző Vigasságra, de a főzőhelyek jó része már elkelt. A népszerű közösségi eseményre augusztus 25-ig lehet regisztrálni.
2024.08.09. -
Nehéz hetek jönnek
Magyarországon két és fél millió ember szenved allergiás megbetegedésben a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es felmérése szerint, így az allergia igazi népbetegségnek számít.
2024.08.09.
Véradást szervez a LÁRKE jövő kedden az Új Nemzedék Közösségi Térben
Véradásra invitálja az önkénteseket a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete december 6-án, kedden a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából. A rendezvényhez a LÁRKE tagjai és más fogyatékkal élők is csatlakoznak. Minden véradót szeretettel várnak a szervezők az Új Nemzedék Közösségi Térben (Kossuth utca 7.)!
2016.11.28. 16:26 |
Véradásra invitálja az önkénteseket a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete december 6-án, kedden a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából. A rendezvényhez a LÁRKE tagjai és más fogyatékkal élők is csatlakoznak. Minden véradót szeretettel várnak a szervezők az Új Nemzedék Közösségi Térben (Kossuth utca 7.)!
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/LARKE/Veradas.jpg)
A Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából „… mert a segítés a vérünkben van…” címmel szervez véradást december 6-án, kedden a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete. Az önkéntes akcióra 13.00-17.00 óra között kerül sor az Új Nemzedék Közösségi Térben (Kossuth utca 7.). Az akció a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete (LÁRKE) szervezésében, Székesfehérvár Önkormányzata, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete és az Új Nemzedék Közösségi Tér támogatásával valósul meg.
![](/_user/0/Image/000000Miki2016/0November/LARKE/Ver.jpg)
Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka nagyon szép gesztusnak nevezte a LÁRKE december 6-i véradó akcióját. Mint mondta, a szervezet ezzel a gesztussal abból ad vissza valamit, amit a társadalomtól kap. „Ez a kapcsolat teljes mértékig kölcsönös, hiszen nekünk szükségünk van rájuk, nekik pedig ránk. Nagyon szeretném, ha minél többen eljönnének a jövő keddi véradó akcióra! Ez a kezdeményezés szép hagyománnyal rendelkezik, hiszen tavaly is megrendeztük, az idei évben pedig egy nagyon szép hely, az Új Nemzedék Közösségi Tér ad otthont az eseménynek. Kiemelendő, hogy a tavalyi véradásra nagyon sokan jöttek az Önkormányzat dolgozói közül is. Természetesen idén is szeretettel várjuk az eseményre az Önkormányzat munkatársait és mindenkit!” – mondta Östör Annamária, aki beszédében arra is felhívta a figyelmet, hogy a döntéshozóknak sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelniük arra, hogy egy egy határozat milyen hatást gyakorol a sérülékeny csoportokra.
A város egészségügyi és sporttanácsnoka egyúttal szimbolikusnak is nevezte a jövő keddi eseményt. Véleménye szerint advent idején hajlamosak vagyunk az anyagi oldalát nézni az ünnepnek, s mindent megvenni szeretteinknek, amit csak lehet. „Egyetlen egy dolog van, ami semmivel nem pótolható és megvásárolható: ez pedig az emberi vér – ha ezt adjuk, akkor nagyon sokat teszünk.”
Szokó Zsolt, a LÁRKE elnöke szerint a véradó akcióknak minden évben olyan üzenetet próbálnak adni, amely széleskörű befogadásra talál. „A jövő keddi véradó akciónk a Fogyatékos Emberek Világnapja köré épül. Véleményünk szerint ebben az időszakban még inkább megerősödik az üzenete ennek a fontos témának. Tevékenységünk során szeretünk olyan társadalmi problémákra reagálni a megfelelő eszközparkunkkal, ami összefogással és együttműködéssel komoly eredményeket érhet el.” – közölte Szokó Zsolt, aki kiemelte: egy hátránnyal élő célcsoport olyan akciót kezdeményez, amely egy komoly egészségügyi probléma enyhítését, a vérkészlet hiányát igyekszik megoldani.
Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt. A nők legfeljebb háromszor, a férfiak akár ötször is adhatnak vért évente, két teljes véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Az adatok felvételéhez szükséges felmutatni egy fényképes igazolványt, például személyigazolványt, diákigazolványt, jogosítványt vagy útlevelet, valamint vinni kell a lakcímkártyát és a TAJ kártyát is. A program fővédnöke dr. Cser-Palkovics András polgármester, védnöke Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, valamint Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok.