Vershúron pendülnek! - zenés irodalmi est a múzeum Díszudvarán

Zenés irodalmi esten lépnek fel a Fehérvári Versünnepen és a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborban részt vett fiatalok. A „Vershúron” című gálára a Szent István Király Múzeum Díszudvarán kerül sor szeptember 2-án, pénteken 18.00 órától. A programon fellép a Misztrál Együttes is, szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2016.08.31. 06:52 |

A Fehérvári Versünnepet hetedik alkalommal rendezte meg idén a Fehérvár Médiacentrum, együttműködve a Székesfehérvári Egyházmegyével, a város Önkormányzatával, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házzal, illetve a Vörösmarty Színházzal. A 2010-ben életre hívott tehetséggondozó versenyt ezúttal is nagy érdeklődés övezte a költészetet kedvelő fiatalok részéről. A döntőbe jutott tizenhárom tehetséges diákot ismét azzal jutalmazták, hogy nyáron részt vehettek a gondolatébresztő, izgalmas és különleges Székelyföldi Varga Sándor Verstáborban Csíkcsomortánban.
 
A fiatalok hagyományosan a „Vershúron” című verses-zenés esten örvendeztetik meg Székesfehérvár közönségét. A gálára szeptember 2-án, pénteken 18.00 órakor kerül sor a Szent István Király Múzeum Díszudvarán, az estet a Misztrál Együttes muzsikája színesíti. Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönti a fellépőket és a közönséget. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, a belépés ingyenes.