-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
Vérüket adták a Polgármesteri Hivatal munkatársai
Önkéntes véradást szerveztek a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak pénteken délelőtt. A 2013-as Emlékévben először, Östör Annamária egészségügyi tanácsnok kezdeményezésére a Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének szakembereinek segítségével a hivatalban dolgozók több, mint tíz százaléka ment el a véradásra.
2013.01.11. 11:30 |

![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles02.jpg)
A hivatal munkatársai is kérték, hogy legyen lehetőség vér tadni és első szóra jöttek is - mondta Östör Annamária egészségügyi tanácsnok. Székesfehérvár idén - eddigi munkájának eredményeképpen - az Egészséges Városok Szövetségének elnökségét látja el ebben az évben, ennek kapcsán gondoltuk azt, hogy egy ilyen akcióval indítjuk ezt az évet és a Szent István Emlékévet is. Az egy sikeres kezdeményezés volt a Vöröskereszttel közösen, így azt gondolom, hogy a jövőben is tudunk segíteni egymásnak - tette hozzá.
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles01.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles03.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles04.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles01.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles03.jpg)
![](/_user/0/Image/Armand_2013/Januar/veradas/veradasszeles04.jpg)