-
Szentmise vízkereszt napján
Vízkereszt napján, Urunk megjelenésének ünnepén Spányi Antal püspök celebrált szentmisét a Székesegyházban. A megyéspüspök szentbeszédében arról is szólt a híveknek, hogy a napkeleti bölcsek példáját követve csak a kitartó keresés vezet el Jézushoz, aki mindannyiunk életének világossága, ereje és értelme.
2025.01.06. -
Pesovár népzenei verseny
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a 2024/2025-ös tanévben ismét megrendezi a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Versenyt Fejér vármegyei iskolai, vagy iskolán kívüli csoportok és szólisták számára 6-tól 24 éves korig. A jelentkezési határidő 2025. január 17., péntek.
2025.01.06. -
Újévi koncert Strausszal
Ebben az esztendőben is a Vörösmarty Színház adott otthont az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újévi koncertjének. Idén Ifj. Johann Strauss műveivel köszöntötték a zeneszerző születésének 200. évfordulóját.
2025.01.02. -
Szentmise Szűz Mária Isten anyja ünnepén
Január elsején, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén szentmisére várták a híveket a Szent István Székesegyházba. Az újévi szentmisét Spányi Antal megyéspüspök celebrálta.
2025.01.02.
Vetítéssel és diákszínjátszókkal idézték fel a szertartásjátékok hangulatát
A IV. Kárpát-medencei színjátszó tábor diákjai által előadott darabban liturgikus részek és a királyok életének történetéből kiragadott jelenetek váltakoztak egymással.
Szombaton a Bartók Béla téren a III. Béla – Az aranykor trónusán című szertartásjátékot nézhette meg felvételről a közönség a főszerepben Hirtling Istvánnal és a III. Béla feleségét, Antiochiai Annát alakító Trokán Nórával. Manuel császár szerepében Trokán Pétert láthattuk, Závodszky Noémi az erős karakterű Eufrozina anyakirálynét, Mihályi Győző pedig István kalocsai püspököt alakította a szertartásjátékban. Sághy Tamás a koronázást megtagadó Lukács esztergomi érseket, Blaskó Péter Anonymust, a krónikást játszotta, Egyed Attila és Lábodi Ádám pedig püspökökként jelent meg a darabban.
A vetítés előtt a közönség a Bartók Béla téri színpadon láthatta a Rákóczi Szövetség színjátszótáborának diákjait, akik "Visszatekintő" címmel adták elő színpadi játékukat.
A IV. Kárpát-medencei színjátszó táborba 22 gyerek érkezett Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből. "Visszatekintő" játékuk egy időutazás, a szövegkönyvet a nyolc éven át bemutatott Koronázási Szertartásjátékok szövegeiből állította össze Lőrincz Zsuzsa író, rendező. A darabban liturgikus részek és a királyok életének történetéből kiragadott jelenetek váltakoznak egymással.
A programok ingyenesen tekinthetőek meg, de karszalag átvételhez kötöttek amit hétvégén is meg lehet tenni a színházban 10 és 19 óra között.
Vasárnap szintén este nyolc órától a II. András - Csillaghullásban álmodó című szertartásjáték elevenedik meg a filmvásznon. Az előadás három fontos motívumra épít: az egyik II. András feleségének, Meráni Gertrúdnak a meggyilkolása, a másik az Aranybulla kiadása, a harmadik pedig, hogy ő volt Európa máig legkedveltebb női szentje, Szent Erzsébet édesapja.
A Vörösmarty Színházban augusztus 13-tól két, a Koronázási Szertartásjátékhoz kapcsolódó kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Felidézik a bábkészítő táborok legjobb pillanatait is egy fotókiállítás erejéig, kiegészülve Somogyi Győző óriásbáb-tervrajzaival, valamint gyönyörködni lehet az elmúlt nyolc év szertartásjátékainak a jelmezeiben is. Augusztus 13-31-ig a színház nyitvatartási idejében (hétköznap 10-18 óra), augusztus 14-16. között 10-19 óra között utazhatnak az érdeklődők az időben az óriásbábok, a jelmezek és a szép élmények világában.