Vízivárosi Advent zenével, tánccal, gyerekekkel

Szombaton délután a negyedik, egyben utolsó hétvégéjét szervezték meg a Vízivárosi Advent program- sorozatnak. Az idén is négy testvérkörzet összefogásával létrehozott Vízivárosi Advent negyedik hétvégéjén többek között a Vízivárosi Általános Iskola diákjai, a Rákóczi úti Óvoda gyermekei és a TERC énekegyüttes lépett színpadra. A szombat délutáni programon ezen kívül Lovas Petra és Zsigmond Lala is koncertet adott.
2015.12.19. 17:14 |
Szombaton délután a negyedik, egyben utolsó hétvégéjét szervezték meg a Vízivárosi Advent programsorozatnak. Az idén is négy testvérkörzet összefogásával létrehozott Vízivárosi Advent negyedik hétvégéjén többek között a Vízivárosi Általános Iskola diákjai, a Rákóczi úti Óvoda gyermekei és a TERC énekegyüttes lépett színpadra. A szombat délutáni programon ezen kívül Lovas Petra és Zsigmond Lala is koncertet adott.
KÉPGALÉRIA A Vízivárosi Adventről
A mostani hétvégén is a Vízivárosi Általános Iskola aulájában tartották meg szombaton délután a negyedik Vízivárosi Adventet. Az idei esztendőben is a 3., 4., 10. és a 11. számú választókörzetek összefogásával valósult meg a karácsonyi készülődés. A programok lebonyolításában és koordinálásában a Vízivárosi LISZI és az ART Kulturális Egyesület működött közre.
Az eseményen Dr. Horváth Miklósné, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jelenlevőket. „Nagyon örülök, hogy az elmúlt három hétvégéhez hasonlóan ma is ilyen szép számmal látogattak el a hagyományos programsorozatunkra. Advent negyedik hétvégéjén angyalok serege érkezik le a Földre, az emberekhez. Most már nagyon kevés idő van hátra Karácsonyig, szinte vége is van a várakozásnak. Nagyon szép időszak ez azt gondolom minden ember életében, mivel ilyenkor már eltűnnek az ellentétek, összekapcsolódnak a kezek, az emberek pedig örömmel és szeretettel várják Karácsony ünnepét.” – mondta Dr. Horváth Miklósné, aki köszönetét fejezte ki a szülőknek, a felkészítőknek és a gyermekeknek, hogy a fiatalok ilyen szép előadásokat mutattak be az elmúlt hetekben.
A szombat délutáni programon Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket. „Latinul „Adventus Domini” az „Úr eljövetelét” jelenti a magyar nyelvben, amire a Szentestét megelőző négy héten át várakozunk.” – kezdte beszédét Vargha Tamás, aki a várakozás kapcsán kiemelte: meg kell tanulnunk jól várakozni arra, ami már a miénk, ami biztosan eljön. „Ha jól várakozunk, akkor már a várakozás is olyan tud lenni, mintha megérkezett volna, amit várunk. A várakozás időszakában volt és van időnk elgondolkodni, megtisztítani lelkünket és gondolatainkat Szentestére, amely biztosan eljön.” – tette hozzá Vargha Tamás, aki Boldog Karácsonyt kívánt minden megjelentnek, majd Dr. Horváth Miklósnével közösen meggyújtották a negyedik adventi gyertyát. Az eseményen Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője is megjelent. A gyertyagyújtást követően Berze János református lelkész adventi gondolatait hallhatták az érdeklődők.
A szombati délutáni program a Vízivárosi Óvoda, a Vízivárosi Általános Iskola, a Sarló utcai Nyugdíjas Klub részéről Németh Lászlóné versmondásával, a Rákóczi úti Óvoda ünnepi műsorával folytatódott, őket követte Horváth Elemér hegedűművész és Horvát Péter zongoraművész koncertje. Párkány köszöntője és a TERC énekegyüttes karácsonyi összeállítása után Tőke Zsófia előadásában hallgathattak adventi történeteket az érdeklődők, majd Lovas Petra és Zsigmond Lala adott nagysikerű karácsonyi koncertet. A népszerű Vízivárosi Advent programsorozat a Vízivárosi ovisok karácsonyi műsorával ért véget.