-
Parkolózárások a Királyi Napokon
A héten elkezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok és annak kísérőrendezvényei. A programok zavartalan, sikeres lebonyolítása érdekében a város több pontján parkolóterületek zárnak le. A szervezők kérik, egyben köszönik az autósok fokozott körültekintését, megértését és türelmét!
2024.08.07. -
Lezárások az ünnep alatt
A héten elkezdődnek a Székesfehérvári Királyi Napok és annak kísérőrendezvényei. A programok zavartalan, sikeres lebonyolítása érdekében a város több pontján útlezárások és forgalomkorlátozások várhatóak, melyek az autósókat és a közösségi közlekedést is érintik. Ennek kapcsán kérik, egyben köszönik a közlekedők fokozott körültekintését, megértését és türelmét!
2024.08.07. -
Négy díjra várják a javaslatokat
Négy városi díjra várják a székesfehérváriak javaslatait. A tisztelet és a megbecsülés kifejezésére a zenei munkásságával, a Nemzeti Emlékhely megőrzésével, valamint karitatív, illetve a gazdasági téren végzett tevékenységével kitűnő személyekre, illetve közösségekre lehet javaslatot tenni augusztus 23-ig.
2024.08.06. -
Pályázat gyógyszerészhallgatóknak
Idén is meghirdette a gyógyszerészhallgatókat támogató tanulmányi pályázatát a PatikaPlus. Azokat a fiatalokat segítik, akik a középiskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el és a gyógyszerész végzettség megszerzését követően közforgalmú patikában szeretnének elhelyezkedni. A támogatás bruttó 70 ezer forint havonta, pályázni szeptember 10-ig lehet.
2024.08.05.
Vízóraleolvasás jövő hét elején a belvárosban és környékén
A Fejérvíz tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Székesfehérváron a következő helyeken és napokon, az „I” leolvasási ütemnek megfelelően a lakáson belüli vízmérők (mellékvízmérők) leolvasását végzi:
Október 6. (hétfő): Belváros, Dr. Koch L. u., Várkörút, Színház u., Géza u., Mátyás király krt.,
Október 7. (kedd): Csanádi tér, József A. u., Királykút ln., Pilinszky tér, Rákóczi F. u.
Október 8. (szerda): Ligetsor, Mikszáth K. u., Radnóti tér, Salétrom u., Szabadságharcos út, Szedreskert
Elektronikus ügyintézés
2008.10.03. 07:47 |
A Fejérvíz tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Székesfehérváron a következő helyeken és napokon, az „I” leolvasási ütemnek megfelelően a lakáson belüli vízmérők (mellékvízmérők) leolvasását végzi:
Október 6. (hétfő): Belváros, Dr. Koch L. u., Várkörút, Színház u., Géza u., Mátyás király krt.,
Október 7. (kedd): Csanádi tér, József A. u., Királykút ln., Pilinszky tér, Rákóczi F. u.
Október 8. (szerda): Ligetsor, Mikszáth K. u., Radnóti tér, Salétrom u., Szabadságharcos út, Szedreskerti ln.
A vízmérőket munkaidő után olvassák le. Azokat a fogyasztóikat, akiket nem találnak otthon arra kérik, hogy a levélszekrényben hagyott leolvasólapot töltsék ki, és postafordultával küldjék vissza, illetve honlapjukon keresztül is bejelenthetik mérőállásukat október 19-ig. Ennek elmaradása esetén számlázásnál az átlagfogyasztást veszik figyelembe.
Kérik a fogyasztók megértését és segítségét.
Elektronikus ügyintézés, további információk: www.fejerviz.hu