-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
Vonatváró és parkoló épül a Szárazrét megállóhely mellett
![Vonatváró és parkoló épül a Szárazrét megállóhely mellett](/_upload/images/news/72679/ohf-11 másolata.jpg)
Hat perc a menetideje a Székesfehérvárról Komáromba tartó vonatnak, amíg a vasútállomásról megérkezik Szárazrétre.
Ilyen gyorsan semmilyen közlekedési eszközzel nem jut át a városon az ember – mondja a vonatról a városrészben leszálló két utas, azaz dr. Cser-Palkovics András polgármester és Szigli István, Feketehegy- Szárazrét önkormányzati képviselője, akik a megállóhelyen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóra a 12.26 órakor induló járattal érkeztek.
![Parkoló és vonatváró Szárazréten](/_upload/images/medialibrary/72680/ohf-25.jpg)
Mint ismert, tavaly szeptember óta – 12 év szünet után – újra járnak a személyvonatok Székesfehérvár – Komárom regionális vonalon.
Az újraindulást követően a város tárgyalásokat folytatott Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkárral, hogy mihamarabb lehetőség nyíljon arra, hogy a vonat megálljon Szárazrét megállóhelyen, ezzel a lépéssel is erősítve az elővárosi közlekedést Székesfehérváron. Erre december óta van is lehetőség – ismertette az előzményeket Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András elmondta: „A következő lépés, amit szeretnénk elérni, hogy a fehérvári helyi buszbérlettel is lehessen használni a vonatot a Szárazrét – Fehérvár vasútállomás szakaszon.” Jelenleg reggel hat és este hét óra között járnak a vonatok, de a város abban állapodott meg a MÁV-val, hogy az első hetek-hónapok tapasztalatait összegezve, ha úgy látják, hogy van rá igény, akkor lesz lehetőség a menetrend finomhangolására.
Az első hónap tapasztalata az, hogy a két szerelvénnyel közlekedő járat 60-70 százalékos kihasználtsággal megy a reggeli órákban.
Az infrastruktúra fejlesztése is megkezdődött a MÁV-val közösen. A peron felújításának első fázisa elkészült, a Városgondnokság jelenleg is dolgozik egy 18 férőhelyes parkoló kialakításán, és készül a buszmegállók mintájára egy kisebb váró is városi forrásból, tájékoztatott a polgármester.
Szigli István önkormányzati képviselő fontos eredménynek nevezte, hogy a Fehérvár - Komárom vasútvonal újraindulását követően nem sokkal ismét megáll a vonat Szárazréten. Mint mondta, a cél, hogy a reggeli érkezési és indulási időhöz finomhangolják az autóbuszok menetrendjét, mind a diákok, mind a munkába járók érdekében. Az elővárosi vasútnak nagyon fontos része ez a fejlesztés, amely példaértékű. A feketehegy-szárazrétiek számára egy újabb alternatíva a közösségi közlekedésre.