Wass Albert Maraton és egyéb programok a Szent István Művelődési Házban

A világ magyar közösségei idén is megrendezik a Wass Albert Felolvasó Maratont. Székesfehérváron február 25-én és 26-án lesz a program a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, ahol várják a csatlakozó irodalombarát gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Ugyancsak az intézményben, még februárban lesz farsangi operaparádé, köszöntik a 80 éves Péntek Imre József Attila-díjas költőt, márciusban pedig jön Pécsi Rita ismert neveléskutató előadása és egy tavasznyitó Virágkoncert is.
2022.02.11. 11:13 |
Wass Albert Maraton és egyéb programok a Szent István Művelődési Házban

A Wass Albert Maraton a világ magyarságát összekötő szépirodalmi ünnep, melyet 15. alkalommal rendeznek meg a Kárpát-medencében és a tengerentúlon. Az erdélyi magyar irodalom emblematikus alakjára emlékező összefogáshoz Székesfehérvár is kapcsolódik. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban február 25-én, pénteken 18.00 órakor koszorúzással kezdődik a program, majd 19.00 órakor indul az „Esti mese Wass Alberttel” felolvasás, melyre elsősorban diákok, gyerekek jelentkezését várják. A 19 és 21 óra között zajló szabad felolvasáshoz bárki kapcsolódhat kedvenc Wass Albert művel, műrészlettel. Február 26-án, szombaton 9.00 órától tartanak rendhagyó Wass Albert irodalomórát, melyet ismét felolvasás követ, majd 18.00 órakor az Ars Musica kórus és a Hungarikum együttes programja zárja a kezdeményezést.


A csatlakozni szándékozók az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek:
+36 70 67 22 828 vagy +36 30 99 56 250

Február 19-én, szombaton 19.00 órakor kezdődik a Borban az igazság című est a Vox Mirabilis Kamarakórussal. Az énekkar hangversenybérletének újabb programján farsangi operaparádét hallhat a közönség. Az est vendégei Zemlényi Eszter és Gábor Géza énekművészek, valamint Kéry Tamás zongoraművész lesznek.

Jegyek válthatóak a helyszínen vagy rendelhetőek elővételben a voxmirabilis@gmail.com e-mail címen.

Február 28-án, hétfőn 18.00 órakor ünnepséget szervez a Szent István Művelődési Ház a 80 éves Péntek Imre József Attila-díja költő köszöntésére. Az eseményen köszöntőt mond dr. Cser-Palkovics András polgármester, L. Simon László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, valamint jelen lesznek az ünnepelt költőtársak. Az est műsorvezetője Bakonyi István lesz.

Március 7-én, hétfőn 17.30 órától Dr. Pécsi Rita neveléskutató tart előadást, melynek címe: KI-találjuk, vagy MEG-találjuk magunkat? A neves szakember az intézmény visszatérő előadója, ezúttal arról beszél, hogy kik vagyunk, mivé válhatunk, hogyan leszünk tömegemberek vagy egyéniségek? Hasznos információkat kapunk a nemi identitás kialakulásáról, megszilárdulásáról, saját utunk megtalálásáról és arról, hogyan segítsük ebben a gyermekünket? 

Az eseményre 800 forintért váltható belépő a helyszínen.

Március 10-én, csütörtökön 18.00 órától Virágkoncertet szerveznek, melyen közreműködik Kopiás Gabriella (fuvola és ének), valamint Tóka Szabolcs (zongora). Az eseményt Lencsés Rita fitoterapeuta, gyógynövény szakértő nyitja meg, a belépés ingyenes.

További részletek olvashatók a programokról a Szent István Művelődési Ház honlapján.

Kultúra

  1. Múzeumok Őszi Fesztiválja

    Szeptember 30-a és november 10-e között rendezik meg idén a Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelyhez – a hagyományokhoz hűen – a székesfehérvári múzeumok is értékes programokkal csatlakoznak. Többek között ipari örökség konferencia, ikonikus konyhai eszközök kiállítása, meseelőadás az egykori bazilika kövei között, múzeumpedagógiai börze és raktárles-tárlatvezetés is szerepel a kínálatban.

    2024.09.30.
  2. Műszaki és természettudományok a régészet szolgálatában – folytatódik a Garai Szabadegyetem

    A régészetben használt műszaki és természettudományokról hallhatnak előadást a Garai Géza Szabadegyetem 60. előadásán a téma iránt érdeklődők. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara és a TIT Fejér vármegyei Egyesülete közös rendezvényén Pokrovenszki Krisztián régész, mérnök-informatikus, a Szent István Király Múzeum főigazgatója tart előadást október 1-jén, az egyetem Budai úti campusán.

    2024.09.30.
  3. 200 éve a református hit szellemében

    A Városházán köszöntötték a székesfehérvári református egyház 200. születésnapját. Az ünnepen előadások hangzottak el a két évszázados történésekről.

    2024.09.30.
  4. Kultúrházak éjjel-nappal

    Megrendezték a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozatot városunkban is. A Közösségi és Kulturális Központ vendégei Sturcz Georgina társaságában egy különleges alkotói folyamatba kóstolhattak bele.

    2024.09.30.