-
Stílusgyakorlatok
Stílusgyakorlatok címmel, Ráckevei Anna és Milus Mariann egy rendhagyó, játékos feladatokkal dúsított esten avatta be a táborlakókat az egymásra utaltság fontosságára. A székelyföldi Verstábor egyik fontos pillanata volt a házi gála is.
2024.08.02. -
Egy jó kávé, jó zenével
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Székesfehérvári Egyházmegye összefogásával megvalósuló koncertsorozat második estjén reneszánsz és barokk zenekari és kórusművek csendülnek fel Farkas Varga Anna és Erdős Attila énekművészek, a MusiColore énekegyüttes tagjai és az ARSO kamaraegyüttes előadásában.
2024.08.02. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó a Szent István Emlékév jegyében
2013.05.12. 12:45 |
Egy különleges éremsorozat első darabját is bemutatták vasárnap a XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozón. A Művészetek Házában tartott rendezvényen az ország minden részéről érkeztek éremgyűjtők, akik az ókortól napjainkig nagyon sok különleges érmét hoztak el a találkozóra.
A XXVIII. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozón mutatták be a 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére indított éremsorozat első darabját, mellyel az 1938-as Szent István Emlékévről és annak kiemelkedő szereplőiről, Hóman Bálint kultuszminiszterről, az akkori ünnepi események kormánybiztosáról, a magyar numizmatikai szakirodalom egyik legnagyobb alakjáról, valamint Csitáry G. Emil polgármesterről emlékeznek meg. A 33,6 gramm súlyú, ezüstből vagy bronzból készülő érempár alkotója Fritz Mihály szobrászművész és Szabó Géza ötvösmester.
![](/_user/0/Image/0000Gergo_2013/majus/erem_kicsi04.jpg)
A megjelenteket Igari Antal, a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezet elnöke köszöntötte és Török Pál, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke nyitja meg a programot, majd "Hóman Bálint, a kultúrpolitikus" címmel tartott előadást L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke. Székesfehérvár városát Égi Tamás alpolgármester képviselte.
Igari Antal a Magyar Éremgyűjtők Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének elnöke elmondta, hogy 1987 és 2011 között két részletben, 34+2 záróelemből álló éremsorozatot jelentettek meg. Az egyik részlet a Székesfehérváron koronázott, eltemetett királyok nevet viselte, míg a másik a Habsburg-uralkodókat bemutató királysor volt.
Az új sorozat Székesfehérvár nagyjait, egykori szülötteit és azokat mutatja be, akik országos vagy nemzetközi hírnevet szerezve a legtöbbet tették a városért és annak kulturális fejlődéséért. A tervek szerint a későbbiekben Ybl Miklós, Klebelsberg Kuno, Wekerle Sándor, Vörösmarty Mihály, Semmelweis Ignác, Goldziher Ignác is szerepel majd az érmeken.