Zenecsodák a nyár folyamán - felcsendül a Harmonia Albensis

Tizenharmadik alkalommal örvendezteti meg Székesfehérvár zeneszerető közönségét a Harmonia Albensis. A négy alkalomból álló nyári koncertsorozatnak három fehérvári templom, a Szent Imre, a Felsővárosi Szent Sebestyén és a Ciszterci templom ad otthont július és augusztus folyamán.
2015.06.02. 19:06 |
Tizenharmadik alkalommal örvendezteti meg Székesfehérvár zeneszerető közönségét a Harmonia Albensis. A négy alkalomból álló nyári koncertsorozatnak három fehérvári templom, a Szent Imre, a Felsővárosi Szent Sebestyén és a Ciszterci templom ad otthont július és augusztus folyamán.
"Tizenharmadik éve rendezi meg a város a gyönyörű történelmi belvárosának templomaiban a Harmonia Albensis komolyzenei koncertsorozatot. Számos fehérvári művészünk, aki innen indult -  mint ahogy Boros Csilla művésznő is - fellép ezeken a hangversenyeken és mint ahogy a korábbi években is lenni szokott, a fellépők törzsét az Alba Regia Szimfonikus zenekar, illetve Székesfehérvár legkiválóbb kórusai adják. Négy koncerttel készülünk az idei évben, nagy szeretettel várjuk Fehérvár zeneszerető közönségét." - mondta el Brájer Éva alpolgármester. 
A Harmonia Albensis programját ifj. Major István, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója ismertette. Elmondta: idén első alkalommal a zenekar rendezi a koncertsorozatot, ami nagy megtiszteltetést jelent számukra. Igyekeztek a rangos fesztivál múltjához méltó programot összeállítani.
Július 23-án Tóka Ágoston Junior Prima-díjas orgonaművész és ifj. Major István gordonkaművész közös estje nyitja a sorozatot Johann Sebastian Bach legszebb műveivel a „Bach 330 – a zene fejedelme” című esten a Szent Imre templomban. Július 30-án a Corpus Rézfúvós Kvintett koncertezik ugyancsak a Szent Imre templomban. A „Zengjenek égi trombiták!” című program során a fellépők 300 évet átívelő zenetörténeti kirándulásra invitálják az érdeklődőket, akik találkozhatnak Gabrieli, Monteverdi, Bach, Händel, Mozart és Verdi remekműveivel. Augusztus 6-án a Szent Sebestyén templomban Boross Csilla székesfehérvári születésű operaénekes varázslatos estre várja a közönséget. A „Pietà Signore” című programban közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Primavera Kórus és az Alba Regia Vegyeskar, az estet Medveczky Ádám Liszt- és Kossuth-díjas karmester vezényli. Végül augusztus 13-án a Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar vendégszerepel a Ciszterci templomban a „Királyok és királynék” című esten. A zenekar művészeti vezetője Kováts Péter hegedűművész, aki szólistaként is közreműködik. Elhangzik Holst „Szent Pál szvit” című műve, Anton Sztyepanovics Arenszkij „Változatok egy Csajkovszkij-témára” című darabja, végül Felix Mendelssohn d-moll hegedűversenyét hallhatja a közönség.
Boross Csilla operaénekes számára hazatérés lesz az augusztus 6-i koncert, hiszen Székesfehérvárról indult. "Leírhatatlan érzés hazajönni, tavaly is volt egy gyönyörű koncertünk a városban, aminek a végén nehezen bírtam könnyek nélkül." - fogalmazott a művésznő, aki elmondta, hogy elképesztő mennyiségben kapott tudást, emberséget Fehérváron szüleitől, tanáraitól. A művésznő elmondta: a templomokban az ember kapcsolatot teremt az Úristennel, ő is így tesz majd a koncertjén, és igyekszik megköszönni mindazt, amit a várostól kapott.
Medveczky Ádám számára nagy örömöt jelent a székesfehérvári szereplés. A Liszt- és Kossuth-díjas karmester az ország szíveként tekint a városra. Mint mondta: az opera a tökéletesség műfaja, ennek jegyében Boross Csilla estjére az operairodalom legszebb imádságait válogatták össze. A közönség Stradella, Mozart, Verdi, Puccini, Mascagni és Bellini világhírű zeneműveit élvezheti. Medveczky Ádám úgy fogalmazott: a felcsendülő zeneművek imádság jellegűek, megtisztulást adnak, és nemesítik a lelkünket.
 
A Harmonia Albensis-re jegyek és bérletek válthatóak a Vörösmarty Színház jegyirodájában.