Kevés képzőművésznek adatik meg, hogy olyan óriási érdeklődés mellett állíthatja ki műveit, mint Pinke Miklós, aki most ünnepli „jubileumát”, 60 éves lett. Igaz, Pinke Miklós nem sokat foglalkozik a korával, ami nem is probléma, mert nem látszik rajta. Mivel sokat van fiatalok között, tényleg olyan, mintha egy huszonévessel beszélgetnénk, pedig nemrég megszületett az első unokája is. Három gyermeke van, a legfiatalabb 18 éves.
- Úgy tudom, rengeteg sikeres tanítványa volt az elmúlt évek alatt, sok fiatalt irányított művészeti pályára. Azok közül a Fehérvárról indult képzőművészek közül, akikkel beszéltem, kivétel nélkül mindenki megemlítette az Ön nevét…
- Közel 28 éve csinálom a Szabadművelődés Házában a művészeti szakkört, ezt szeretném folytatni, mint ahogy a Tópartiba is be fogok járni óraadóként, igaz ritkábban, mint eddig és elsősorban azért, hogy segítsek az utódomnak. A művészeti szakkörből sokan profi művészek lettek. Mindig is nagy dilemmám volt, hogy mit tudok hozzátenni egy tehetség fejlődéséhez. Most eszembe jut egyik tanítványom, Szabó Vera, aki most másodéves a Képzőművészeti Egyetemen. Négy év alatt a szemem előtt zajlott le a folyamat, ahogy kiváló festővé vált, ő a legtisztább példa előttem. Elsőre felvették, pedig kezdetben csak egy „művészkedős” kamasz volt, mára igazi tehetség lett.
- Mikor kezdődött a tehetséggondozó munkája a Szabadművelődés Házában? Ha jól tudom a házat kifejezetten az ifjúság művelésére hívták életre még a szocializmusban..
- 1975-ben nyílt meg a Szabadművelődés Háza, az intézmény tényleg „ki volt jelölve" az ifjúságnak. Ugyanakkor a legjobb művészeket nyerték meg a képzőművészeti szakkör vezetésére: Újházi Péter, Ecsedi Mária voltak szakkörvezetők. Újházi nem sokáig bírta türelemmel, talán két évig vezethette a szakkört. 1978-tól őt váltottam és csinálom azóta is. Az elmúlt időszakban voltak mélypontok: szélsőséges ingadozásokat mutatott az érdeklődők száma. Előfordult, hogy csak 8 szakkörös volt, a következő évben aztán 20-25, szóval van egyfajta pulzálás az egészben.
- Önnek nem okozott nehézséget a tanítás? Hogyan bírta türelemmel?
- Megszerettem a pedagógiát, rájöttem, hogy amennyit adok, annyit vissza is kapok tőle. Általában fiatalok között vagyok, jókat lehet dumálni velük. Valahogy egyensúlyba került ez a dolog, először nyűgnek éreztem, utána kezdtem élvezni a tanítást. Óriási élmény felfedezni a tehetséget és fiatalok között lenni. Persze nem mindig volt így, sokszor abba akartam hagyni a tanítást. Pályakezdőként falura küldtek tanítani, nem sokáig bírtam, mondtam is anyámnak, hogy inkább elmegyek bútorasztalosnak, úgyis jól lehet keresni vele. Azután néhány nyári művésztelep után is nehéz volt visszamenni tanítani. Az egyik legnagyobb mélypont a 80-as évek közepén volt, elváltam, anyagi gondjaim voltak, otthagytam a tanítást és elmentem kiállításrendezőnek. Három évig csináltam, de rájöttem, hogy rosszabb, mint a tanítás, majd egy ajánlatot kihasználva megyei szakfelügyelő lettem 2 évig, azután jött a Tóparti művészeti tagozat.
- Tősgyökeres fehérvári?
- A szüleim ciszter uradalomban dolgoztak, onnan jöttek be Fehérvárra a Ciszterci gimnáziumba dolgozni. Gyerekkorom óta szeretem ezt a várost, jó érzés volt, hogy a kicsi belvárosban mindenki ismert mindenkit. Én mindig is imádtam itt lenni, ha elkerültem Fehérvárról, rövid időn belül visszamenekültem.
- A festés mellett hogyan jött az életébe a zene?
- Először hegedülni íratott be anyám, majd 16 évesen jött a dobolás, annyira jól ment, hogy dobcuccot is csináltattam. Diákzenekart alapítottunk zongorával, bőgővel, szaxofonnal, dobbal. A suli után még zenéltem, utána néhány évvel kezdett távolodni tőlem ez a dolog. Azután 50 évesen újra előjött, a Szabadművelődés Házában kezdtem gyakorolni, majd jött az együttes alapítás: a Leonardo Jam 5 éves fennállását ünnepelte nemrég. Vasárnaponként rendszeresen próbálunk, ez zeneszerzés is egyben.
- Milyen tervei vannak a festéssel kapcsolatban?
- A festés nagyon foglalkoztat, de néha hónapokra abbamarad, és utána nehezen talál vissza az ember. Az utóbbi hónapokban rengeteg feladat vette el az időmet a festéstől, művészeti vezetőként a végzős művészet szakosoknak kellett vizsgát szervezem, érettségiztettem, előtte rajzból készítettem fel az érettségizőket. A festészetben a hagyományos dolgokat kedvelem, a természet, a táj mindig foglalkoztat, ugyanakkor valamilyen szinten a figurát is szeretném beépíteni a munkáimba.
- Hogyan tölti az idei nyarat?
- Nyáron kiköltözünk Csókakőre, nagyon szeretem azt a helyet, nekem az a „csend szigete”. Szeretek ott festeni és kertészkedni is. A kertészkedéshez is kitartó munka kell, csak évek múlva látszik az eredménye..
