-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Már kapható az új Ars Regia bérlet
Országosan egyedülálló kezdeményezésként indították útjára tavaly az Ars Regia bérletet négy székesfehérvári kulturális intézmény összefogásával. A kezdeményezés a 2024/2025-ös évadban is folytatódik, a bérlet már megvásárolható.
2024.07.31. -
Székelyföldi verstábor
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor tíz napjában Weöres Sándor életművét ismerik meg a diákok.
2024.07.31.
Zichy ligeti dallamok a Tabulatúra Régizene Együttessel
Vasárnap este a Tabulatúra Régizene Együttes varázsolt kellemes hangulatot a Zichy ligetbe. A zenekar a reneszánsz és a korabarokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zenét játszik. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak történelmi múltunk zenei emlékeinek, ezért historikus hangszereken, korhű hangszerelésben játszanak.
2011.08.07. 19:55 |
Vasárnap este a Tabulatúra Régizene Együttes varázsolt kellemes hangulatot a Zichy ligetbe. A zenekar a reneszánsz és a korabarokk, valamint a történelmi Magyarország területén valaha elterjedt magyar vonatkozású zenét játszik. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak történelmi múltunk zenei emlékeinek, ezért historikus hangszereken, korhű hangszerelésben játszanak.
A Zichy ligeti koncertek este hatkor kezdődnek, azonban már délután öt órától kellemes hangulatot varázsol a „füredi verklis” a parkban. A koncertek természetesen idén is ingyenesek köszönhetően a város önkormányzatának.
Négy éve a Gárdonyi Géza Művelődési Ház szervezi a Zichy ligeti nyári koncerteket. Előtte augusztus minden vasárnap estéjén fúvóskoncertek voltak a ligetben, melyből több zenei műfajt felvonultató sorozat nőtte ki magát. Az egész nyarat átfogó kínálatban az idén kilenc vasárnapi és egy extra, szombati előadást állítottak össze.