1.2 milliárdos fejlesztés és új márka az Alföldi tej székesfehérvári gyárában

 Székesfehérvári gyárának 1,2 milliárd forint költségű fejlesztése mellett Alföldi néven új, saját márkát vezet be a piacra az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB). Ráadásul az olaszokkal kötött megállapodás után öt éven át biztosan gyárthatja a Parmalat termékeit is. Az új márka mostani bevezetését a jelenlegi, tejhiányos piaci helyzet indokolja. Szavai szerint a tejhiány oka egyrészt, hogy a nyári meleg időjárás következtében mintegy 20-25 százalékos hiány alakult ki, s azóta nem regenerálódtak a tehénállományok.

2006.10.05. 08:43 |

 Székesfehérvári gyárának 1,2 milliárd forint költségű fejlesztése mellett Alföldi néven új, saját márkát vezet be a piacra az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. (ATÉB). Ráadásul az olaszokkal kötött megállapodás után öt éven át biztosan gyárthatja a Parmalat termékeit is.

 Mélykúti Tibor, az ATÉB ügyvezetője elmondta: az új márka mostani bevezetését a jelenlegi, tejhiányos piaci helyzet indokolja. Szavai szerint a tejhiány oka egyrészt, hogy a nyári meleg időjárás következtében mintegy 20-25 százalékos hiány alakult ki, s azóta nem regenerálódtak a tehénállományok, másrészt hogy a 60-63 forintos jelenlegi nyerstej-felvásárlási ár jóval a termelői önköltségi ár alatt van, emiatt állománycsökkentések és telepösszevonások történtek. A szakember szerint a tejhiányhoz a főként Horvátország, Szlovénia és Olaszország területére irányuló jelentős, éves szinten 250 millió literes tejexport is hozzájárul.

 Az Alföldi Tej Kft., úgy tűnik, nem éri be az új márkanévvel, ugyanis vezetői még szeptember végén aláírtak egy együttműködési megállapodást a tejüzem korábbi olasz tulajdonosával, a Parmalat S.p.A.-val, így még legalább öt éven keresztül gyárthatnak Parmalat márkájú termékeket Székesfehérváron. Mindezek mellett a székesfehérvári tejüzem fejlesztéséről is döntöttek a cég szeptember 29-i taggyűlésén: így két ütemben, összesen 1,2 milliárd forint összköltségű fejlesztés kezdődik a gyárban - számol be a Napi Gazdaság.

 

Gazdaság

  1. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  2. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  3. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.
  4. NAV ellenőrzések

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a Velencei-tó térségében ellenőrzik a számla- és nyugtaadást továbbá fokozottan ellenőrzik a jövedéki kiskereskedőknél a jövedéki termékek eredetét. A szezonáliszöldség- és gyümölcsértékesítőknél illetve a fagylalt értékesítőknél ellenőrzik a nyugtaadást valamint az alkalmazottak bejelentését.

    2024.06.27.