-
Kyndryl munkavállalói élmény
A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.
2024.12.16. -
Videoton évzáró
A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.
2024.12.13. -
Székesfehérvár Gazdaságáért
Ünnepélyes keretek között adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat kedden este a Hiemer-házban. A 2024-es esztendő díjazottja Kis István, a Harman Becker Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. A szakmájában elismert, köztiszteletben álló szakember Székesfehérvár gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át az elismerést.
2024.12.04. -
Adóváltozások 2025-ben
Komoly adóváltozások várnak 2025-ben a gazdálkodó szervezetekre, s ezekre nem lesz túl sok idő felkészülni – hangzott el az Adózás 2025 - Az őszi adóváltozásoktól a kis- és középvállalkozások támogatásáig című, ingyenes keddi konferencián. A PwC Magyarország által szervezett szakmai fórumnak – immár másodszor – a Városháza Díszterme adott otthont, ahol a város, a régió meghatározó cégei első kézből ismerhették meg az újdonságokat.
2024.12.03.
Videoton évzáró a VOK-ban - az idei árbevétel 300 milliárd forint körül alakul
"Az európai gazdasági helyzetet tekintve elég jól tartjuk magunkat, és optimistán tekinthetünk a jövőbe" - jelentette ki. Széles Gábor közölte, hogy saját létszámuk alig változott az elmúlt tíz évben, miközben árbevételük jelentősen megemelkedett, nagyobb hatékonysággal és szakértelemmel dolgoznak.
Lakatos Péter társ-vezérigazgató szerint idén először érezték azt, hogy a szorgos munka nem elég a növekedéshez. Megjegyezte, hogy a kiutat a geográfiai terjeszkedés, a szolgáltatási portfólió bővítése, valamint új iparágakban (repülőgépipar, védelmi ipar, orvostechnológia) való megjelenés jelentheti. Várakozásai szerint jövőre a forgalmuk csökkenhet, de a fedezettermelő képességük nem.
Sinkó Ottó társ-vezérigazgató világgazdasági kitekintésében rámutatott, hogy többpólusú világrend alakul, ahol Kína mellett India is megjelenik, míg az Egyesült Államok Donald Trump elnökkel új útra lép. Mint mondta a robbanómotoros autóipar Európa erőssége volt, de mára eltűnőben van, miközben további versenyhátrányt jelent a kontinens számára a drága és kevés energia. A Videotonnal kapcsolatban megemlítette, hogy az elmúlt években az inflációt jelentősen meghaladó béremelések voltak a cégcsoportnál. Hozzátette, hogy nehéz év jön, de létszámcsökkenést nem várnak és a reálbér növekedése is megmarad a vállalatnál.
Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is köszöntötte a vállalatcsoport évzárójára érkezett dolgozókat és kiemelte, hogy „a Videoton Magyarország egyik legnagyobb hazai tulajdonú vállalata, és büszkék vagyunk arra, hogy hosszú-hosszú évtizedek óta, működik Székesfehérváron. Könnyebb és nehezebb időkben, egyaránt, hozva a stabilitást és a biztonságot, ami nemcsak a vállalatnak, hanem a városnak is fontos.” Mint mondta a stabilitás nagyon nagy érték. Megköszönte a Videoton dolgozóinak munkáját és kiemelte, hogy a cég megkerülhetetlen a város működtetése és fejlesztése szempontjából is, hiszen a helyi adó vonatkozásában sokmindent köszönhet Fehérvár a Videotonnak, azon túl, hogy a társadalmi felelősségvállalás területén is példaértékű az a munka, amit a Videoton a városért tesz.