15 kilométeren újul meg a burkolat a 81-es főúton Székesfehérvár és Mór között

 Az első ütemben három szakasz felújítása kezdődik a 81-es számú főúton. Székesfehérvár és Mór között összesen mintegy 15 kilométer hosszan újulhat meg a burkolat. Magyaralmásnál olyan nyomvályús már az út, hogy veszélyes a közlekedés, Söréd mellett ugyancsak többször javították az utat, de a mostani teljes szélességű felújítás hozhat csak igazi eredményt. A felújítás harmadik szakasza pedig Csókakő és Mór között zajlik majd a főúton – tájékoztatott Törő Gábor útügyi miniszteri biztos.
2013.10.27. 08:19 |
 Az első ütemben három szakasz felújítása kezdődik a 81-es számú főúton. Székesfehérvár és Mór között összesen mintegy 15 kilométer hosszan újulhat meg a burkolat. Magyaralmásnál olyan nyomvályús már az út, hogy veszélyes a közlekedés, Söréd mellett ugyancsak többször javították az utat, de a mostani teljes szélességű felújítás hozhat csak igazi eredményt. A felújítás harmadik szakasza pedig Csókakő és Mór között zajlik majd a főúton – tájékoztatott Törő Gábor útügyi miniszteri biztos.

A felújítási munkálatok október végén elkezdődnek a 81-esen. A teljes befejezés valószínűleg áthúzódik majd 2014-re - tájékoztatott Törő Gábor országgyűlési képviselő, útügyi miniszteri biztos.
  Mint mondta többször volt már szó arról, hogy négysávosítani kéne a 81-es számú főutat Mór és Székesfehérvár között. „Útügyi biztosként ennek nem találtam meg a feltételeit, annyit azonban sikerült elérni a kormánynál, hogy bekerült a 2017-2020-as közlekedési operatív programba. Az út szélesítéséhez természetesen forrásokat kell majd rendelni: 2015-16 környékén a tervezésre és a kisajátításokra mintegy 300 millió forintot szükséges fordítani, ezek után lehet majd beszélni arról, hogy négysávosítani lehet az utat.

A 81-es főút veszélyességét jól mutatja az is, hogy a google keresőbe a "81-es főút" keresésre szinte kivétel nélkül baleseteket talál a rendszer.
 Közlekedni azonban 2020-ig is kell a 81-es főúton, így elengedhetetlen a felújítás. Az útburkolatot felmarják és két réteg új aszfaltszőnyeget kap a burkolat. A rétegek pedig olyan teherbírásúak lesznek, hogy hosszú ideig ellenállnak majd a kamionforgalom által okozott terhelésnek.
 
Megkezdődnek az útfelújítási munkálatok a 33 milliárdos országos programban
 
 A kivitelezői szerződések aláírása után napokon belül megindulnak a munkaterület átadások a nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó programban. A 33 milliárd forintos keretösszegű beavatkozások első ütemében minden megyében még idén megjelennek a munkagépek – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.
 
Október utolsó hetében összesen 252 kilométer útfelújításhoz kapcsolódó szerződést ír alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőkkel. November első napjaiban további mintegy 270 kilométerre vonatkozóan köttetnek meg a kivitelezési megállapodások. Így a következő napokban és hetekben az ország valamennyi megyéjében munkaterületet ad át a közútkezelő az útfelújításokhoz. A beruházások legkésőbb jövő tavasszal azokon a szakaszokon is befejeződnek majd, amelyeken már csak 2014-ben kezdődhetnek meg a munkálatok.
 
Az engedélyhez nem kötött beavatkozások országszerte összesen 287 kritikus állapotú szakaszon, több mint 520 kilométeren javítják majd tartósan az útállapotokat. A fejlesztések a térségi elérhetőség és a közlekedésbiztonság javítását, a fenntarthatóságot szolgálják az adott helyszínen leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással.
 
A szakminisztérium jóváhagyásával összesen mintegy 1200 kilométeren végeznek el beavatkozásokat az országos közúthálózaton idén és a jövő év első felében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes körű felújításokat is beleértve 122 milliárd forintot fordíthat a legrosszabb állapotú, legforgalmasabb szakaszok rendbetételére 2013-2014-ben. A programokban érintett utak hosszú évekig biztosan megfelelő minőségben állnak majd a közlekedők rendelkezésére.
 

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.