-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
1956-os filmjeiről tartott előadást Vakler Lajos újságíró
A Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében tartott lebilincselő előadást Vakler Lajos, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztője azokról az 1956-hoz kötődő portré- és dokumentumfilmekről, amelyeket az elmúlt évtizedekben készített. Szombaton és vasárnap a Fehérvár Médiacentrum által készített valamennyi ’56-os filmet megtekinthetik a nézők a Fehérvár Televízióban.
2016.10.20. 08:03 |
A Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében tartott lebilincselő előadást Vakler Lajos, a Fehérvár Médiacentrum szerkesztője azokról az 1956-hoz kötődő portré- és dokumentumfilmekről, amelyeket az elmúlt évtizedekben készített. Szombaton és vasárnap a Fehérvár Médiacentrum által készített valamennyi ’56-os filmet megtekinthetik a nézők a Fehérvár Televízióban.
Fotók: Simon Erika
A szerda esti kulturális eseményen a Penna Regia díjas televíziós azokról a filmekről beszélt röviden, amelyeket az 1956-os forradalom és szabadságharc 45., 50., illetve 60. évfordulójára készített. Mint mondta, nagy inspirációt jelentett számára, hogy 2001-ben a Fejér Megyei Hírlap még élő újságíróival beszélgethetett a teljesség igényével, akiket az ’56-os események miatt börtönöztek be. Ezt követőn 2006-ban „A szegedi szikra” című filmet forgatta le, amely Román Károly egyetemista éveit dolgozza fel a maga teljességében. A műben arról esik szó, hogy Román Károly egyetemista társaival megírta azt a levelet, amelyet Sinkovits Imre a Bem téren, majd a Petőfi szobornál is felolvasott.
A szerda esti találkozón Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnökének választása alapján Vakler Lajos két rövidfilmjét vetítették le. Az eseményen résztvevők megtekinthették Dosztál Béla portréját, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik karizmatikus, székesfehérvári alakja volt. Az egykori forradalmár 2002-ben lett Székesfehérvár Díszpolgára, majd 2006-ban Szent István Emlékérmet vehetett át, 2007-ben pedig Fejér megye is Díszpolgárává választotta.
A közismert újságíró ezen kívül számos érdekességet osztott meg a Varga Sándor nevét viselő nyári Székelyföldi Verstáborban forgatott beszélgetésekről is. A VI. Székelyföldi Varga Sándor Verstábort az 1956-os forradalom 60. évfordulója jegyében szervezték meg. A 25 perces rövidfilmben az 1956-os eseményekről készült beszélgetésekben szó esik a Misztrál együttesről, amelynek tíz éve jelent meg „Megkopott harangszó” című lemeze, amely az 1456-os nándorfehérvári diadalnak és az 1956-os forradalomnak állított emléket.
A filmben Szilágyi Zsolt, a Fehérvári Versünnep egykori kiváló versmondója Gérecz Attiláról, a forradalom Petőfijéről emlékezett meg, aki 26 évesen vált hőssé, Varga Lóci a solymári táborlakó nagyapja, Lőrincz Vitus, a kiváló festőművész visszaemlékezéseiről beszélt, emellett Nagy Zoltán Péter, a Fehérvár Médiacentrum vezető szerkesztője, Dékány Árpád Sixtus zirci főapát, valamint a tábor díszvendége, Wittner Mária is megszólalnak az alkotásban. A Vakler Lajos által szerkesztett 1956-os filmek és a hozzájuk kapcsolódó magyarázatok mély mondanivalójukkal valamennyi résztvevőnek emlékezetes pillanatokat szereztek. Szombaton és vasárnap számos 1956-ról szóló filmet tekinthetnek meg a nézők a Fehérvár Televízióban, amelyek 1989 óta készültek. Az egész napos vetítések során többek között a Darvas Ivánról és Almási Lászlóról készített portréfilmeket is megtekinthetik az érdeklődők.