-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
2009-re lehet teljes a város csatornahálózata - teljes úthelyreállítás a Mártírok útján
Várhatóan 2009-re készül el az a szennyvízhálózat, ami teljessé teszi Székesfehérvár csatorna-ellátottságát. A Seregélyessel, Pátkával, Pákozddal tervezett közös projekt keretén belül Kisfaludon, Csalán, az Öreghegyen néhány utcában és a Szárazréten az Iszkai út mellett fognak csatornázni. A terv része a Mártírok útjának a teljes felújítása is, ugyanis ez alatt megy majd a rendszer egyik gerincvezetéke.
Seregélyes, Pátka, Pákozd önállóan nem tud megvalósítani egy ilyen nagyberuházást, így Székesfehérvárral karöltve közösen nyújtott be egy olyan pályázatot, miszerint ezek a területek a Székesfehérvári szennyvíztisztítóra csatlakoznának rá. Székesfehérváron a kisfaludi városrészben, Csalán, az Öreghegyen néhány utcában és Szárazréten az Iszkai út mellett kell még csatornázni. A város szennyvízhálózata ezzel teljessé válna.
Ennek a projektnek a része a Mártírok út felújítása is, hiszen ez alatt megy a rendszer legnagyobb gerincvezetéke. (ez hozza majd be Seregélyes szennyvízét a Bakony utcai tisztítóba) 2007 márciusában lesznek készen azok a tervdokumentációk építési engedéllyel ellátva, amit a napokban bíráltak el. A munkát közbeszerzési eljárás előzi meg és egy 2007-es nyertes pályázattal 2009-ig kell elszámolni az Európai Unióval, hiszen kohéziós alapból valósítjuk meg a beruházást –mondja Hrabovszky Ákos a csatornázást előkészítő munkabizottság vezetője..
A Mártírok útja teljes felújítása is a terv része, hiszen addig amíg nem készül el a csatornarendszer nem lesz burkolatcsere. Az út alatt megy majd a csatornarendszer gerincvezetéke, amihez fel kell majd bontani a burkolatot, azonban a csövek lefektetése után teljes úthelyreállítás lesz a Mártírok útján. Hrabovszky Ákos hangsúlyozta, hogy tisztában van a Mártírok útjának a minőségével, de a csatornázás előtt nem lehet ezt felújítani.