-
Iskolafelújítás a megvalósulás útján
A konkrét megvalósulás útjára lépett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex projektje, amelynek során 6,4 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével újul meg a centrum hat intézménye. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában tartott tájékoztatón nem csak a közel 13 ezer iskolabútor beszerzéséről esett szó, hanem az iskolák épületfelújításának és eszközbeszerzéseinek részleteiről is.
2024.12.18. -
Megnyílt a szárazréti bölcsőde
Új, 28 férőhelyes bölcsőde épült a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós és hazai támogatás, továbbá közel 19 és fél millió forint önkormányzati hozzájárulás segítségével. A Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit.
2024.12.13. -
Új iskolabútorok
Új iskolabútorokat kaptak mintegy 850 millió forint értékben a Székesfehérvári Szakképzési Centrum fenntartásában működő intézmények. A technikumokba összesen 12.810 darab bútor – székek, asztalok, szekrények – érkeztek. A hat iskolában megvalósult beruházásról sajtótájékoztatón számoltak be a Váci Mihály Technikumban, ahol be is mutatták az új, színes berendezéseket.
2024.12.10. -
Megújul a könyvtár
Mintegy 370 millió forintból újulhat meg a Vörösmarty Mihály Könyvtár olvasótermi épülete. Egy patinás épület nyeri vissza régi fényét, az épületen belül pedig új programokkal is készülnek – osztotta meg a jó hírt közösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2024.12.10.
Iskolafelújítás - a megvalósulás útján a 6,4 milliárdos projekt
A rendezvényen – amelyen a felújításban érintett iskolák igazgatóin kívül többek között részt vett dr. Tanárki Gábor főispán, Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, és Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója is – elsőként Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum kancellárja köszöntötte a megjelenteket.
Mint kiemelte, az RRF-2.2.2-23 – Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztése elnevezésű, nagyszabású projekt indulása óta immár ötödik alkalommal találkoznak. Az első négy összejövetelen még csak a tervekről volt szó, a mostanin viszont már megvalósult eredményekről is be tudnak számolni, hiszen a projektben részt vevő hat iskolában 12 ezer 810 darab bútort, köztük tanulói székeket, asztalokat és tanári asztalokat tudtak újakra cserélni. Az elmúlt évet értékelve hangsúlyozta, közel 100 millió forintot kaptak a fenntartótól felújításra, ez a centrum minden iskoláját érintette, ezen kívül saját megtakarítás segítségével mintegy további 200 millió forint segítette a felújításokat, karbantartásokat. Kitűzött cél volt az is, hogy minden iskola minden tanterméből el lehessen érni a digitális tananyagokat, ennek érdekében 168 okostévét, 206 laptopot és több asztali számítógépet is sikerült beszerezni, eszközfejlesztés szempontjából tehát kiemelkedő év volt az idei.
„Jó diáknak lenni ezekben az években Székesfehérváron!” – jelentette ki beszédében Mészáros Attila alpolgármester, aki arról beszélt, hogy ha összeadjuk a városban zajló, oktatási intézményeket érintő fejlesztéseket – beleértve például a Kodolányi, a Tóparti vagy a Vasvári Gimnázium felújítását is –, akkor kimondható, hogy oktatásfejlesztésre mintegy 30 milliárd forint érkezik a városba. Székesfehérvár alpolgármestere megköszönte Magyarország kormányának ezt a támogatást, az iskolákban folyó magas minőségű pedagógiai munkáért pedig minden ott dolgozónak köszönetet mondott.
Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója részletesen ismertette a 850 millió forintból már megvalósult bútorbeszerzést, kutatásokkal is alátámasztva, hogy az ergonomikus székek, asztalok, az ergonomikus környezet jelentősen javítja a diákok koncentrációját, a hátat, nyakat kímélő székeken ülve a tanulók kevésbé fáradnak el.
Wetzl Viktor projektmenedzser részletesen ismertette a négy fehérvári, valamint egy bicskei és egy móri technikumot érintő felújítás és eszközbeszerzés részleteit. Mint elmondta, a közbeszerzéseket már benyújtották előzetes ellenőrzésre. A Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában 2,6 milliárd forintból épül meg az új, 1510 négyzetméteres épületszárny, amelyben tankonyha, tanétterem, tancukrászda, tanszálloda, és kereskedelmi informatikai szaktanterem is helyet kap. A beruházásnak köszönhetően kiköltözhet a Bugát Pál Technikum épületének földszintjéről a Deák több szaktanterme, így helyükön 360 millió forintból tanóvodát és tanbölcsődét, egészségügyi szaktantermet tudnak kialakítani, az energetikai felújítással párhuzamosan. A Széchenyi István Műszaki, valamint a Váci Mihály Technikum esetében a gépészeti tanműhelyeket újítják fel 290, illetve 227 milliós támogatással, gépbeszerzésekre pedig együttesen mintegy 700 millió forintot fordíthatnak.
A projektben szerepel a móri Perczel Mór Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium gépészeti eszközparkjának megújítása is, itt a hagyományos esztergagépeken túl három- és öttengelyes CNC-esztergákat is vásárolnak 128 millió forintból. Bicskén a Vajda János Technikum egyik leromlott állapotú tanműhelyét, illetve az iskola főépületét korszerűsítik 562 millió forintból, eszközbeszerzésre 246 milliót terveznek. A komplett projekt befejezésének tervezett határideje 2026 márciusa.