-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
2010-ben adják át a felújított Magyar Király Szállodát
Mintegy másfél milliárd forintból újul meg a Magyar Király Szálloda, a rekonstrukció keretében lifttet alakítanak ki, a szobákat klimatizálják és lesznek olyan színvonaéas szolgáltatások is, amelyek eddig hiányoztak: lesz többek között welness rész és pinceborozó is. A Magyar Királyban a felújítás után 350 fő befogadására alkalmas konferenciatermet is kialakítanak.
2009.03.13. 08:15 |
Mintegy másfél milliárd forintból újul meg 2010 tavaszára a Magyar Király Szálloda, a rekonstrukció keretében lifttet alakítanak ki, a szobákat klimatizálják és lesznek olyan színvonaéas szolgáltatások is, amelyek eddig hiányoztak: lesz többek között welness rész és pinceborozó is. A Magyar Királyban a felújítás után 350 fő befogadására alkalmas konferenciatermet is kialakítanak.
![](/_user/0/Image/PETER_01/mk2.jpg)
Az eredetileg 2009 novemberére tervezett átadás csúszik a gazdasági helyzet bizonytalansága miatt, a kivitelező 2010 második negyedévére valószínűsíti a rekonstrukció befejezését.
![](/_user/0/Image/PETER_01/mk3.jpg)
Mint korábban beszámoltunk róla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács februári döntése alapján 468 millió forint uniós forrást nyert el a Magyar Király Szálloda, ez az összeg a teljes felújítási költség 29,3%-át teszi ki.
![](/_user/0/Image/PETER_01/mk1.jpg)
A felújítás után igazi luxus-szálloda várja mjad a vendégeket: lifttel, klimatizált szobákkal, wellnes részleggel, pinceborozóval, színvonalas étteremmel, 48 férőhelyes teremgarázzsal és 350 fő befogadására képes konferenciateremmel.