-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
270 millió Forintot költ Székesfehérvár az intézmények felújítására
A nyári intézmény-felújításokról tartottak sajtótájékoztatót hétfőn délután a Városházán. Székesfehérváron az idén mintegy 270 millió Forintot költenek 30 intézmény felújítására –mondta Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke.
Bölcsődék felújítására 2 milliót, óvodákra 37 milliót, általános iskolákra 22 milliót, középiskolákra 128 milliót, orvosi rendelőkre 24.5 milliót, kulturális intézményekre 5.8 milliót és szociális intézményekre 14.5 millió Forintot költ az Önkormányzat. A legnagyobb mértékű felújítás a Nefelejcs Úti Óvodában (teljes fűtés és vizesblokk – 30.5 millió Forint), az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában (sportpálya, udvar, parkoló – 24.5 millió Forint) és a Teleki Blanka Gimnáziumban (teljes fűtésrendszer, vizesblokkok – 51.5 millió Forint) lesz, de a József Attila (vizesblokkok – 28.7 millió Forint) és a Nemes Nagy Ágnes Kollégium (vizesblokk, elektromos rendszer – 27.8 millió Forint) vizesblokkjainak és elektromos rendszerének felújítására is több mint 56 milliót fordít a város.
Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke kiemelte, hogy kivétel nélkül minden munkát székesfehérvári vállalkozók végeznek. A munkákat pályáztatták, volt ahol bizottsági döntés született a kivitelezőről, de több beruházásnál közgyűlési döntés is szükségeltett.
A tájékoztatón a Beruházási Iroda munkatársa Major István elmondta, hogy több nagyobb felújítás tervezését is elvégeztetik, köztük a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskoláét is, amit EU-s pályázati pénzből újítanának fel teljesen. Az intézmény-felújítások a napokban kezdődnek és augusztus 18-ig befejezik mindenhol a munkát.