-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
56-os megemlékezéseken lép fel Szent György Kórház Énekkara
Kanadába utazott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Énekkara a helyi Magyar Kulturális Egyesület meghívására, hogy az ’56-os megemlékezéseken, ünnepségeken közreműködve segítse a magyarságtudat ápolását a kint élő magyar közösségek számára. A kórus október 25-ig több helyszínen lép fel a nagyszabású külföldi utazáson.
2016.10.19. 11:46 |
Kanadába utazott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Énekkara a helyi Magyar Kulturális Egyesület meghívására, hogy az ’56-os megemlékezéseken, ünnepségeken közreműködve segítse a magyarságtudat ápolását a kint élő magyar közösségek számára. A kórus október 25-ig több helyszínen lép fel a nagyszabású külföldi utazáson.
A Kanadai Magyar Kulturális Egyesület meghívására Torontóba utazott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Énekkara Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával. Az utazáson a kórus fellép az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken, koncerteken, közreműködik a megemlékezéseken és a magyar közösségek rendezvényein. A kanadai tartózkodás során fontos cél továbbá a kint élő magyarsággal fenntartott kapcsolatok, valamint a magyarságtudat ápolása.
A kórus vezetője, Tóka Szabolcs orgonaművész-karnagy a Torontói Belvárosi Baptista Templomban október 19-én önálló orgonakoncertet is ad, az énekkar hét templomi és kulturális helyszínen lép fel. A több hónapos intenzív felkészülési programot és a kinti szerepléseket Oláh Gábor és Szilágyiné Mátyus Elvira karnagyok, valamint a kórus énekes és hangszeres szólistái, Kiss Rózsa és Radics Éva - szoprán, Takács Anita - fuvola, Szoboszlai Csaba - trombita segítik.
A kórus számos új, elsősorban magyar szerzők műveinek megtanulásával készült a nagyszabású külföldi útra, szem előtt tartva a nemzeti kultúra ápolását a 20. század történelmi viharai során a több hullámban – s a Kárpát-medence szinte valamennyi területéről – kivándorolt magyarság között.
Az október 17-i, a Wellandi Magyar Ház kórushangversenyén készített videó: