-
Nagy céljaik vannak
Összesen hat igazolással és új stábtagokkal készül a MÁV Előre Foxconn női és férfi röplabdacsapata a 2024/25-ös szezonra. Az idén 115. jubileumát ünneplő székesfehérvári klub férfi együttese tavaly az Extraligában sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet, míg a nemzetközi porondon debütálva a Challenge Kupában a nyolcaddöntőig menetelt. A női alakulat nagy csatában a negyedik helyen végzett az első osztályban.
2024.08.07. -
30 esztendős magyar válogatott szélső érkezik kölcsönbe Székesfehérvárra
A Fehérvár FC és a Vasas FC megállapodásának értelmében kölcsönbe érkezik a Fehérvár FC-hez a szélsőként és támadóként is bevethető magyar válogatott Holender Filip.
2024.08.06. -
Ismét jégen a Volán
Javában zajlik a felkészülés az Alba Arénában, hamarosan ismét mérkőzést játszik a Hydro Fehérvár AV19. Az első tétmeccsüket a Pardubice csapata ellen játszák majd a Bajnokok Ligájában.
2024.08.06. -
Te is lehetsz versenybíró!
A mérkőzés jegyzőkönyvének vezetése, a csapat és a közönség tájékoztatása a játék eredményeiről, eseményeiről-egyebek mellett ezek a feladatok várnak egy versenybíróra.
2024.08.05.
6-16 éves lányok jelentkezését várja a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia
Sok újdonsággal és változással vág neki a 2015/2016-os bajnoki szezonnak a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. A következő bajnokságtól a hatszoros bajnok vezetőedző, Farkas Sándor szakmai felelősként irányítja a komplett utánpótlásrendszert, melynek keretében a női szakág is nagyratörő tervekkel kezdi el az új idényt. A 110-szeres magyar válogatott Zsolnay Gyöngyi által vezetett női szakág 6-16 éves leányok jelentkezését várja a különböző korosztályos csapatokba.
2015.09.07. 17:06 |
Sok újdonsággal és változással vág neki a 2015/2016-os bajnoki szezonnak a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. A következő bajnokságtól a hatszoros bajnok vezetőedző, Farkas Sándor szakmai felelősként irányítja a komplett utánpótlásrendszert, melynek keretében a női szakág is nagyratörő tervekkel kezdi el az új idényt. A 110-szeres magyar válogatott Zsolnay Gyöngyi által vezetett női szakág 6-16 éves leányok jelentkezését várja a különböző korosztályos csapatokba.
![](/_user/0/Image/00000Miki2015/0Szeptember/DKKA/DKKAbelso.jpg)
A székesfehérvári Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia nemcsak névadójáról, hanem a kiváló utánpótlás-neveléséről is híres. Nagy előrelépést és újdonságot jelent a város sportéletében, hogy a 2015-16-os szezonban a női vonalon is erősít az akadémia. Ettől az évtől a sokszoros magyar bajnok és kupagyőztes, 110-szeres válogatott játékos és kosárlabda-szakedző, Zsolnay Gyöngyi vette át a női szakág vezetését, aki nagy elszántsággal látott munkához.
Az új szakág-vezető, Zsolnay Gyöngyi kiemelte, hogy tavaly bővült női csapatokkal az akadémia, több kis egyesület részvételével jött létre a közös női szakág. „Az első feladat egy mindenkire vonatkozó, egységes rendszer felállítása lesz, ezután kezdődhet el az a szakmai munka, amelyre a későbbiekben építeni lehet. A hosszabb távú cél pedig egyértelműen az, hogy a székesfehérvári felnőtt női kosárlabda visszakerüljön az őt megillető helyre, vagyis az első osztályba.” – mondta Zsolnay Gyöngyi, aki azt is hozzátette, hogy jelenleg női területen tizenkét edzővel dolgoznak, és a különböző korosztályos bajnokságokban tíz csapatot indítanak.
A megújult, fiatal és lelkes edzőgárda szeretettel várja a 6-16 éves lányokat a kezdő és a haladó csoportokba. A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia leány csapataiba folyamatosan lehet csatlakozni. Jelentkezni a női szakág-vezetőnél, Zsolnay Gyöngyinél lehet a +3630/9974-705-ös telefonszámon, vagy a zsgy74@yahoo.com e-mail címen. A női szakág-vezetővel személyes konzultációra minden nap 17.00-től 18.00 óráig van lehetőség a Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola tornatermében. Minden lány érdeklődőt sok szeretettel várnak a korosztályos csapatokba!