70%-os EU támogatással építenek csatornarendszert a Velencei-tó körül

 Konzorciumi szerződést írt alá csütörtökön hat Velencei tavi település: Gárdony, Kápolnásnyék, Sukoró, Velence, Pázmánd és Nadap annak érdekében, hogy 2006 végéig megépülhessen a csatornahálózat a tó környékén. A Kistérséghez tartozó Pákozd és Zichyújfalu más társulással építi meg csatornarendszerét.

2004.05.06. 13:19 |

 Konzorciumi szerződést írt alá csütörtökön hat Velencei tavi település: Gárdony, Kápolnásnyék, Sukoró, Velence, Pázmánd és Nadap annak érdekében, hogy 2006 végéig megépülhessen a csatornahálózat a tó környékén. A Kistérséghez tartozó Pákozd és Zichyújfalu más társulással építi meg csatornarendszerét.

 A települések társulásával olyan EU pénzek és állami támogatás vehető igénybe, amivel mindössze 5%-os önrészt kell biztosítaniuk a csatornarendszer építéséhez. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap, a Gazdasági és Közlekedési, illetve a Környezetvédelmi Minisztérium finanszírozza a programot, ami a tervek szerint 2006 végéig megvalósul.

 A Velencei tó körül még nem épült ki teljes mértékben a szennyvízelvezető rendszer, illetve a meglévő szennyvíztelepek kapacitását is növelni kell. Nadapon egyáltalán nincs szennyvízelvezető rendszer, a település pedig lassan megkétszerezi lakóinak számát, ugyanis az elmúlt években rengeteg telket értékesítettek. Jelenleg a településekről a lakosság mértékéhez képest igen csekély mennyiségű szennyvizet szállítanak szennyvíztelepre. A várakozások szerint, minimum 60-70%-os lesz a rákötés a rendszerre.

EU

  1. Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva

     Péntektől olcsóbban telefonálhatnak a magyar mobilszolgáltatók előfizetői az Európai Unió tagországaiba utazva, az uniós roamingdíj hatósági árcsökkenésének hatására. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók mától maximum nettó 0,35 eurót számlázhatnak hívásindítás, és 0,11 eurót a hívásfogadás után az uniós tagországokban, és ugyanennyibe, vagyis 0,11 euróba kerül az SMS-küldés is.

    2011.07.01.
  2. Szerdától eltűnik a 75 wattos hagyományos izzó

     Szerdától nem rendelhetnek már 75 wattos hagyományos - vagyis nem energiatakarékos - izzókat sem az üzletek az Európai Unióban, a tagországok egy korábbi közös döntésének megfelelően. Az EU tavaly kezdte meg a hagyományos égők kereskedelmének felszámolását környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Először a 100 wattos izzókat vonták ki, majd idén szeptember 1-jétől a 75 wattosokon a sor.

    2010.08.30.
  3. Egy új felmérés szerint az európaiak nehezen jönnek ki fizetésükből

     Minden hatodik európai állandó nehézségekkel küzd a háztartási számlák kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede úgy gondolja, hogy országukban az előző évben nőtt a szegénység. Ezek a legújabb, a válság társadalmi hatásairól végzett Eurobarométer felmérés legfontosabb eredményei, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. 

    2010.06.22.
  4. Az uniós polgárok kevesebb, mint fele sportol rendszeresen

     Az uniós polgárok 40%-a legalább hetente egyszer sportol és 65%-uk végez valamiféle testmozgást. Mindazonáltal 25%-uk csaknem teljesen inaktív – derül ki egy, az Európai Bizottság által közzétett, a sportról és a fizikai aktivitásról végzett különleges Eurobarométer-felmérésből. A németek 61%-a, az osztrákoknak pedig 57%-a tagja valamilyen sportklubnak vagy fizikai aktivitást is magában foglaló egyéb klubnak. Ez az arány Magyarországon 8%.

    2010.04.09.