Nemzetközi szintre emelte a fehérvári futballt, két legendás generációnak is mestere volt, manapság örökös tiszteletbeli elnökként is a Vidotont szolgálja. Kovács Ferenc minden idők egyik legkiválóbb magyar edzője ma 80 éves. A fehérvári szurkolók a Karsai, Kovács József, Tieber-féle '76-os, és az UEFA-kupa-döntőig menetelő '85-ös csapat felejthetetlen meccseiért is hálásak lehetnek neki.
Nincs fehérvári Vidi-szurkoló, remélhetőleg a fiatalabbak között sem, aki ne tudná, mit köszönhet a klub Kovács Ferencnek. Az 1934 január 7-én született mesteredző már játékosként is a magyar futball legmagasabb szintjén szerepelt - ez pedig akkoriban, az ötvenes években a világszínvonalat is jelentette... Válogatottságig jutott az Aranycsapat korszakában, klubjával, az MTK-val szintén hazai és nemzetközi sikereket ért el: kétszeres bajnok és Közép-európa Kupa-győztes, 1964-ben pedig Kupagyőztesek Európa Kupája-döntőt játszott. Õ az egyetlen, aki magyar csapattal játékosként és edzőként is szerepelt európai kupadöntőben! Olimpiai bronzérmes volt 1960-ban - öt évvel később pedig elkezdődött rendkívül sikeres edzői karrierje.
Először az MTK-nál dolgozott utánpótlás, majd felnőtt edzőként, Magyar Népköztársaság Kupát nyert. Számunkra természetesen fehérvári évei a legfontosabbak - és talán mondhatjuk, objektíven is a legsikeresebbek. Amikor 1972-ben a Videotonhoz került, még az volt a feladat, hogy a nemrég feljutott csapat helyét megszilárdítsa az élvonalban - vezetése alatt aztán először vált a magyar futball markáns tényezőjévé a Vidi. A Karsai László, Kovács József, Nagy II János, Tieber László fémjelezte csapatba beépítette a saját nevelésű fiatalokat is, már a hetvenes években az élvonalban játszhatott Csongrádi Ferenc, Májer Lajos, később ő igazolta le Burcsa Győzőt - az évtizeddel később fantasztikus sikert elérő Videoton alapembereiről van szó...
Ám az 1975/76-os bajnokság, amely a Vidi történetének addigi legjobb NB I-es szezonja volt, mégis félig-meddig keserű emlékként maradt meg a szurkolók, a játékosok és persze Kovács Ferenc számára is. A csapat, teljesítménye alapján teljesen egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, a bajnoki címért folytatott versenyfutás azonban nem feltétlenül tiszta körülmények között dőlt el. Egyrészt - a Fradi akkor játékosai között is volt, aki utólag elismerte - a zöld-fehéreknek nem egy "megvett" meccsük volt, másrészt a bajnoki arany szempontjából sorsdöntő, tavaszi Üllői úti találkozón máig emlegetett körülmények között alakult ki a fővárosiaknak kedvező 1-1. A Májer Lajost kiállító Müncz játékvezető tevékeny részese volt a sokak szerint "elvárt" Fradi-bajnoki címnek. Bár soha korábban nem volt ezüstérmes a Vidi, a körülmények miatt inkább szomorúan szoktuk emlegetni azt az ezüstöt, amely - a magyar futball akkori és mai színvonalát tekintve - simán felér két mai arannyal.
Kovács Ferenc ezt követően még egy szezont maradt Fehérváron, majd hét év elteltével, 1983-ban tért vissza. Egy olyan idény után, amelyben majdnem kiesett a Vidi - ő pedig szinte ugyanazzal az állománnyal vágott neki a következőnek. "Elmondtam a fiúknak, most vannak abban a korban, amikor valamit még elérhetnek akár hazai, akár nemzetközi szinten. Hatottam az önbecsülésükre, ezen kívül olyan fizikai munkát végeztettem velük, ami alapján kijelenthettem: kikaphatunk, de senki nem fog lefutni, felőrölni minket" - emlékezett vissza új székfoglalójára. Az eredmény ismert: a csapat, amelybe csak Burcsa Győzőt igazolta vissza Győrből, bajnoki bronzot szerzett, és indulhatott az 1984/85-ös UEFA-kupában. (Az igazoláshoz visszatérve: Feri bácsi egy közelmúltbeli beszélgetésben mondta, szinte sosem tévedett, amikor új játékost szerződtetett.)
Ahogy mondani szokták: a többi történelem. Nincs valamirevaló fehérvári (és talán magyar) futballszurkoló, aki ne sorolná a Dukla Praha elleni sóstói meccstől a Real Madrid elleni, Bernabeuban játszott döntőig menetelő piros-kék csapat alapösszeállítását. Disztl Péter - Végh, Disztl László, Csuhay, Horváth - Burcsa, Csongrádi, Vadász - Májer, Szabó, Novath volt a kezdő tizenegy azon a madridi estén is, amelyen 1-0-ra győzőtt a Vidi, Májer Lajos bombagóljával. Nagyszerű játékosok voltak még részesei a sikernek, Koszta, Borsányi, Palkovics, Wittmann, Vaszil, Faddi, Gömöri, Gyenti is játszott a Dukla, Paris Saint Germain, Partizan, Manchester United, Zseljeznicsar, Real Madrid elleni "tizenkét és fél" meccsen (a köd miatt félbeszakadt Vidi-PSG visszavágó adja a felet...). Mai kontextusba helyezve még hihetetlenebb, de már az akkori viszonylatok között is szenzációs volt a párizsiak idegenbeli 4-2-es kiütése, a Partizannak hintett ötös (Szabó Józsi, a sorozat gólkirályának négy találatával), és persze a legdrámaibb és katartikusabb siker, a Manchester elleni, 11-es párbajban kivívott továbbjutás. A Videoton európai márkanév lett - kivételesen sikerült ez egy szocialista "terméknek", ha nem is a névadó gyár által termelt színes tévék révén.
Hogy mindebben mekkora érdemei voltak a mindig higgadt, tárgyilagosan, de soha nem sablonosan nyilatkozó Kovács Ferencnek, azt felesleges ecsetelni. A legmodernebb edzők között volt az ellenfelek feltérképezését, saját csapata erényeinek kihasználását illetően. Az akkori Vidi olyan focit játszott, amit ma visszanézve is európai színvonalúnak látunk, nem kötött posztokon mozgó (milyen gólt lőtt a jobbszélső Májer balról befelé cselezve a Partizannak!), egyénileg és taktikailag remekül képzett játékosokkal. "Novath nem volt valójában balszélső, de befelé mozogva rendre megteremtette a helyet Vadásznak, akinek viszont ragyogó bal lába volt" - ecsetelt egy apró részletet az említett beszélgetésben Kovács Ferenc, aki mindemellett remek motivátor is volt - s persze szerencsésen találkozott a kiváló korban lévő, évek óta együtt futballozó, érett játékosokkal. A Vidi akkori nemzetközi kupasikerét azóta sem tudta, és fájdalmasan biztosan megjósolható: mostanában sem fogja túlszárnyalni magyar klubcsapat...
A mesteredző az "uefás" idényben itthon ismét harmadik lett a Vidivel, majd még egyszer visszatért a Sóstói Stadionba, az 1987/88-as idény azonban nem hozott hasonló sikert. Kovács Ferenc Székesfehérváron kívül dolgozott Egerben, Debrecenben, Szegeden, a fővárosban az MTK, a Vasas és az Újpest edzőjeként is. A válogatottnál Baróti Lajos segítőjeként vett részt az 1978-as világbajnokságon, majd 8 mérkőzésen át szövetségi kapitány volt. Külföldön egy évet töltött, 1986-ban volt a Las Palmas mestere. Már visszavonult, nyugdíjasként élt, amikor a felcsúti akadémia szakmai tanácsadójának kérték fel, s visszatérve a futball vérkeringésébe ismét bizonyította, hogy kiváló szeme van a játékhoz. A Videoton tiszteletbeli elnöke lett, mai napig járja a pályákat, megtalálható Vidi-, Puskás Akadémia - és válogatott mérkőzéseken is, és megkerülhetetlen a véleménye, amit továbbra is markánsan, lényeglátóan fogalmaz meg. Élmény vele a fociról beszélgetni - szerencsére nyolcvan évesen is olyan friss és naprakész, mint amikor még a kispadon ült.
Maradjon is így sokáig - Isten éltesse Kovács Ferencet!
