-
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19. -
Öleléssel búcsúztak
Zajlik a pakolás és a visszaszámlálás a Vasvári Pál Gimnáziumban, amely átfogó felújítás előtt áll. A diákok és tanáraik egymás kezét fogva ölelték át az ódon falakat, majd az udvaron egy óriási bulival búcsúztak a szeretett intézménytől. A Vasvári a nyár folyamán beköltözik a régi Bory Jenő Általános Iskola épületébe és a teljes körű rekonstrukciót, bővítést követően, várhatóan két év múlva költözhet majd vissza a megszokott helyére.
2024.06.18.
81-es négysávosítás - kezdődik a környezeti hatásvizsgálati eljárás
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából kezdődik a 13-as és 81-es főutak gyorsforgalmi úttá építésének a környezeti hatásvizsgálati eljárása - írta Facebok oldalán Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő. Komárom és Székesfehérvár között a 13-as és a 81-es is négysávos lesz M81-es néven, ami a negyedik fehérvári M7-es csomóponton keresztül Sárbogárdig halad majd és ott ér össze a szintén előkészítés alatt álló M8-as úttal.
2022.08.24. 09:37 |
![81-es négysávosítás - kezdődik a környezeti hatásvizsgálati eljárás](/_upload/images/news/70799/81es 03.jpg)
A projektben mintegy 120 kilométeres észak-dél irányú közlekedési folyosó jön létre a Dunántúlon, már meglévő utak fejlesztése által.
A környezeti hatásvizsgálati eljárás eredményeként a benyújtott környezeti hatástanulmány alapján környezetvédelmi engedélyt kap az út építése.