-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
A Borbély pince és további rejtélyek - folytatódik a Seuso kedd
Újra a Seuso-rejtélyek nyomába erednek december 13-án 17 órától a Csók István Képtárban. A Seuso kedd kerekasztal-beszélgetésen Borbély István, Polgárdi egykori polgármestere valamint Hajdú Éva újságíró, korábban Seuso-ügyekért felelős miniszteri biztos lesz majd a vendég.
2016.12.08. 08:17 |
Újra a Seuso-rejtélyek nyomába erednek december 13-án 17 órától a Csók István Képtárban. A Seuso kedd kerekasztal-beszélgetésen Borbély István, Polgárdi egykori polgármestere valamint Hajdú Éva újságíró, korábban Seuso-ügyekért felelős miniszteri biztos lesz majd a vendég.
Hajdú Éva a Magyar Nemzet kulturális újságírójaként 1995-ben kezdett foglalkozni a Seuso-kincsekkel. A titokzatos leletekről egy más témában készített interjú során hallott először Vukán Béla főhadnagytól. Kétéves oknyomozói munka után az akkori kulturális minisztertől kapott felkérést, hogy miniszteri biztosként végezze tovább a Seuso-kincs történetének felkutatását, majd előkészítette azok hazakerülését. A kalandos sorsú kincs történetéről könyvet is írt, amiben minden benne van, amit a Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól tudni lehet és érdemes.
"A tárgyakról származó és az itthon gyűjtött mintákat többfajta módszerrel vizsgálták. Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az ezüstöket rejtő rézüst Kőszárhegy oldalában, a Borbély-pincében volt utoljára elásva. Volt olyan kincslelet is, ami az ásatás helyéhez köthető. Ezeknek a bizonyítékoknak a bíróság előtti bemutatására azonban nem kaptunk lehetőséget. A tárgyaláson a magyar tanúk nem szólhattak a gyilkossághoz kapcsolódó bűnügyi nyomozásról és a Seuso-kincshez szorosan köthető polgárdi quadripusról sem.” - mondta el Hajdú Éva.
A másik vendég Borbély István egykori polgármester, aki 1990-től irányította Polgárdit. Az ő szépapja talált rá saját pincéje mellett – egy szilvafa kivágásakor – 1878-ban a híres tripusra, amit ma már quadripusként ismerünk. Érdekességként elmondhatjuk azt is, hogy a négylábú tartóra a Seuso-kincsek tálai éppen ráférnek. Ezt a quadripust Borbély István szépapja egy református lelkésszel a Nemzeti Múzeumba vitte. A négylábú tartó megtalálása után száz évvel ugyanebben a pincében rejtette el Sümegh József a Seuso-kincsek darabjait, majd itt lelte halálát furcsa körülmények között, amit az akkori katonai ügyész öngyilkosságnak állított be.
„Amikor 1990-ben polgármester lettem, akkor találkoztam először az üggyel, azért, mert az 1980-ban elhunyt Sümegh József – aki a kincseket találta – édesapja keresett meg azzal, hogy a fia nem felkötötte magát, hanem megölték, méghozzá a legmagasabb katonai körökből. Az 1980-ban miniszterként működő Czinege Lajos neve is felvetődött, mint érintett, de nem mint elkövető. Véleményem szerint Sümegh József honvéd halálesete csak következménye volt egy jóval korábban kezdődő ügynek, aminek középpontjában a kincs állt.” – nyilatkozta korábban a Fehérvár Televíziónak Borbély István. A történet tehát most folytatódik, s biztosan izgalmas témák kerülnek majd a középpontba. Ha tehetik, látogassanak el kedden a képtárba, és tegyék fel kérdéseiket a helyszínen vendégeinknek!