-
Ejtőernyősök emlékezése
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak pénteken a Vásárhelyi úton a pilóták, az ejtőernyősök és az egykori 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj tiszteletére. A Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete a hagyományokat követve, immár 32. alkalommal szervezte meg az eseményt a székesfehérvári Repülős és Ejtőernyős Emlékműnél.
2024.08.02. -
Betevő és tanszeradomány
Az augusztusi ételosztások alkalmával nemcsak tartós élelmiszerrel, süteménnyel és gyümölccsel, hanem új vagy jó állapotban lévő, használt tanszerekkel is segíthetik a jószándékúak a Fehérvári Heti Betevő vendégeit.
2024.08.01. -
Közös imádságra várták a fehérváriakat
Immár hagyomány, hogy augusztus első vasárnapján Szent Donát tiszteletére tartanak misét a nevét viselő kápolnánál.
2024.08.05. -
Két keréken sebezhetőbbek
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért.
2024.08.02.
A Bregyó nyári napközis táborban zárult a Fúzió Egyesület Fenntartható Fiatalság projektje
Minden jónak egyszer vége szakad és a Fúzió Egyesület is utolsó rendezvényét könyvelhette el a Fenntartható Fiatalság című projektben. A Bregyó közben több száz fiatal örült az utolsó rendezvény programjainak
2012.07.29. 14:54 |

Az Új Széchenyi Terv részeként Európai Uniós pályázatból megvalósuló Fenntartható Fiatalság projekt a már megszokott programokkal búcsúzott utolsó állomásán, a Bregyó közben.
Futterer Juci kézműves foglalkozásai rekordmennyiségű gyereket vonzottak és így a projekt végére szinte minden alapanyag elfogyott, ami azt mutatja, hogy mennyire sikeres és fontos volt a résztvevő fiatalok számára.
![](/_user/0/Image/AZoli01/FUZ74729_F600x400.jpg)
Az élőszereplős társasjáték a projekt végére már kicsit viseltesen, de állta az utolsó próbáját. Rengetegen játszottak az egyébként kizárólag hulladékgyűjtés-, energiatakarékosság-, tudatos vásárlás- és környezetvédelmi témájú kérdésekkel operáló közösségépítő játékkal.

![](/_user/0/Image/AZoli01/FUZ74768_F600x400.jpg)
Levente Péter szomorúan konstatálta, hogy ennek az időszaknak is vége, mikor havonta Székesfehérvárra látogat és előadja műsorát, mely interaktív volta miatt gyorsan megragadja a közönséget és oktatja a mindennapi élet aprócska praktikáival, hogy hogyan váljunk tudatos fogyasztókká.
Kardos Horváth János reggeli koncert révén egy interaktív reggeli tornával egybekötött rendhagyó koncertet adott. Az előadás alatt a gyerekek együtt mozogtak a frontemberrel és a későbbi eljátszott számok alatt sem volt ez máshogy.
![](/_user/0/Image/AZoli01/FUZ74761_F600x400.jpg)
A projektnek sajnos vége, de talán a jövőben sikerül valami hasonlóan sikeres programsorozatot létrehoznia a Fúzió Egyesületnek.
A hét végén pedig a szokásos vélemények:
Anita, 1. osztályos tanuló: Én még jövőhéten is itt leszek, akkor is jöttök?
Rudolf, 3. osztályos tanuló: Köszi, hogy itt voltatok, gyertek az iskolámba is!
Erik, 2. osztályos tanuló: Jót mozogtam, minden reggel ilyet kéne csinálni!
![](/_user/0/Image/AZoli01/ujszechenyi.jpg)