-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
A Budafok ellen folytatja a Vidi a Magyar Kupa szereplését
Péntek reggel készítették el a labdarúgó Magyar Kupa következő fordulójának sorsolását. A legjobb harminckét csapat között ismét kiemeltek voltak az élvonalbeli résztvevők, akik így alacsonyabb osztályból kaptak ellenfelet. A Videoton az NB III-ban szereplő Budafok otthonában lép pályára november 30-án, egy mérkőzés dönt a továbbjutásról az idei utolsó kupafordulóban.
2016.10.28. 09:08 |

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ
Dorog (NB II)–MTK (NB I)
Puskás Akadémia (NB II)–FTC (NB I)
ETO FC Győr (NB III)–Vasas (NB I)
Kecskemét (megyei I.)–Gyirmót (NB I)
Budafoki MTE (NB III)–Videoton FC (NB I)
REAC (NB III)–Mezőkövesd (NB I)
Putnok (NB III)–DVTK (NB I)
Soroksár (NB II)–Bp. Honvéd (NB I)
Érd (NB III)–Haladás (NB I)
Kozármisleny (NB II)–Újpest (NB I)
Baktalórántháza (megyei I.)–Szolnok (NB II)
Celldömölk (megyei I.)–Szentlőrinc (NB III)
Hatvan (NB III)–Csákvár (NB II)
Bicske (megyei I.)–Cegléd (NB II)
Kaposvár (NB III)–Sopron (NB II)
Balmazújváros (NB II)–ZTE (NB II)