„Vannak emberek akik ezekben a napokban Istent hibáztatják ezért a járványért. Számukra visszakérdezek: amikor semmi baj sincs, jólétben fontosnak tartják-e az Isten-kérdést? Mert alapvetően az olyan ember vonja kérdőre most az Istent, aki semmilyen más dolgába nem engedi be Isten jelenlétét. Amikor Istent kiutasítjuk a magánéletünkből, akkor milyen alapon kérjük számon tőle, hogy ha egy kicsit kimozdít a komfortzónánkból?
Nagyobb dimenzióban tekintve, a Biblia felől közelítve;
a Szentírásban bizony nem kevésszer olvasunk ítéletről, csapásokról, amelyeknek bizony minden esetben Isten a kezdeményezője.
Hozzáteszem minden alkalommal, ezeket megelőzően a kegyelme nyilvánul meg; előre szól, előre figyelmeztet. Sohasem ítélt Isten úgy a Bibliában, hogy előtte ne szólt volna, ne figyelmeztetett volna és ezekben a figyelmeztetésekben ne nyilvánult meg volna a kegyelme. Amikor az Igében azt látjuk, hogy Isten ítéletet gyakorol, akkor mindegyik esetben tette érhető, hogy az ítélet valamilyen konkrét bűn vagy engedetlenség miatt van. Például véve az egyiptomi tíz csapás. Egyértelműen kimutatható, - a történet,- és régészettudomány is tudja bizonyítani - a tíz egyiptomi csapás mindegyikének köze van ahhoz, hogy valamilyen egyiptomi istenséget (mi úgy mondjuk, hogy bálványt, hamis istent, istenpótlékot) imádtak. Egyiptom fáraójának, az egyiptomi szellemiségnek bizonyítja be Isten, hogy mindaz, amiben hisznek, mindaz, amitől remélik a boldogságot, az életük kiteljesedését - a bálványok - csődöt mondanak. De mondhatnánk Noé, a vízözön történetét is. A mindenható Isten egy adott ponton megelégeli a földön élő ember gonoszságát, amely áramlik. És szerteáramolva fertőzött.
Előtte az Isten kinyilatkoztatta magát; nem egy-két nap alatt épült a bárka, a kortársak láthatták és megkérdezhették Noét, hogy mit tesz. És Noé elmondta, amit Istentől vett. Ezt az emberek elfogadhatták vagy nem, a történet végét ismerjük.
Jézus ezt meg is említi, második eljövetele kapcsán, amikor azt mondja: az utolsó ítélet is olyan lesz, amelyet megelőznek majd más ítéletek is, amelyekben ott van a Isten kegyelme, szabadító szeretete.
Jézus maga idézi: úgy lesz mint Noé napjaiban; az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, vagyis élték a mindennapjaikat, de nem foglalkoztak azzal, hogy van valaki felettük. Nem volt spirituális életük.
A bibliai példákon keresztül így jutunk el napjaink járványához. Nem félek kimondani, hogy igen, ez egy ítélet. Hogyan? Vegyük sorra miről szól a mai korszellem!
Azt mondja az ember, hogy szabad vagyok, szabad mozgásom van. Már Magyarországon is, egy közepes egzisztenciával rendelkező ember megengedhette magának azt, hogy repülőgéppel ide-oda utazzon.
Figyeljük meg az elmúlt éveinket! - egyre inkább arról szóltak, hogy a magát nagynak gondoló ember szabadon, korlátlan hatalommal, mindent megtehet. Az utolsó - már csak korlátozottan látogatható - istentiszteletre március 15-én került sor; az igehirdetésemre való felkészüléskor felfigyeltem egy Petőfi versre, amelynek az a címe, hogy „Az ember”. Minden egyes refrénje így szól.: „Kevély ember, miben kevélykedel?”
Említettük a szabad mozgást: az ember ezt istenítette.
A korszellem tipikus megnyilvánulása Yuval Noah Harari, népszerű sztártörténész, bestseller-szerző, ateista és egyébiránt nagyon okos ember. Az eredetiben 2015-ben megjelent Homo Deus című könyvében arról írt, idézem: „A 3. évezred hajnalán azonban az emberiség döbbenetes felismerésre ébred. A legtöbb ember nemigen gondol bele, de az elmúlt néhány évtized során sikerült valamennyire megzaboláznunk az éhezést, a járványokat és a háborút. Teljesen persze egyik problémát sem tudtuk megoldani, de felfoghatatlan és irányíthatatlan erőből kezelhető kihívássá változtak. Nem kell többé semmilyen istenhez, vagy szenthez imádkoznunk, hogy megszabadítson tőlük. Jól tudjuk, mit kell tennünk, hogy elejüket vegyük - és rendszerint sikerrel is járunk." (Yuval Noah Harari: Homos Deus - a holnap rövid története, 12. old. Animus Kiadó Budapest, 2017.)
Ezt a könyvet nagyon ünnepelték, magam is megvásároltam. Ez a könyv azért érdekes, mert tipikusan rávilágít arra, hogy hol tart a korszellem. A vírus mintegy válasz az ember ezen állapotára.
Isten megmutatta az embernek, hogy vannak korlátai, mintegy azt mondta, zárkózz be a négy fal közé, nem tervezheted a jövődet, még a következő hetet sem. Magam is megéltem ezt: van egy határidőnaplóm, amiben mindent át kellett húzni. Mi ez, ha nem a bálványaink ledöntése? Mi ez, ha nem ennek a korszellemnek a fricskája? Hogy képzeljük azt, hogy mi uralni tudjuk ezt a világot?
Hogyan képzeljük azt, hogy magát az életet arra kaptuk, hogy megistenüljünk? Hogyan képzeljük, hogy számon kérjük Istent, miközben komfortkörülmények között eszünkbe nem jutna.
Az egészséget is bálványoztuk.
Még a régi jó magyar ember is azt mondja: mindegy, csak egészség legyen. A bálványozás kifejezéssel nem arra gondolok, hogy a testet meg kellene tagadni, vagy lebecsülni, a Bibliában sincs ilyen. Isten komolyan veszi a testet, maga is testté lett. De a testünk bálvány lett, nézzünk körül, egész iparágak épülnek rá. Ez nem arról szól, hogy ne mozogjunk, vagy ne étkezzünk egészségesen. A bálványozásról szól, miközben az embernek nem biztos, hogy attól lesz helyes az önértékelése, ha nincsen semmi hibája. A testideált is túlpörgettük, sok embernek ez rossz önértékelést okoz, mert nem tud ennek megfelelni.
Mindebben ugyanakkor mélységes kegyelem is megnyilvánul.
Miközben kapcsolatainkat rosszul éljük meg vagy sehogy. Ez rengeteg problémát generál, mert miközben a technológia pörög, pont az egyik legelemibb szükségletünket nem éltük meg jól.
Amitől igazán boldog lenne az ember: a kapcsolataink. Érteve ezt felfelé és oldalirányban is, tehát az ember és Isten felé egyaránt.
Most lehetőség van arra, hogy a hozzánk legközelebb állókkal együtt legyünk és megtanuljuk azokat az alapvető kommunikációs formákat megélni.
Azt hiszem kijelenthetjük: az élet legalapvetőbb szükségleteiben senki nem fog hiányt szenvedni. Ha valaki valóban rászorul - Fehérváron is ezt tapasztalom - ott fel van ajánlva a humanitárius segítség;
az önkormányzat és az egyházak is készek segíteni.
A Szentírás is tartalmazza, hogy ha van mit enni, inni és tudunk ruházkodni, akkor adjunk hálát az Istennek.
Ezért ez egy jóval kegyelmesebb ítélete Istennek, mint például egy világháború, ahol ténylegesen erőszakos halállal,- vagy éhen haltak az emberek. Kicsit elszorult a szívem az elmúlt hetek felhalmozása láttán. Mennyire nem látjuk, hogy mi az, amire szükségünk van és mi az, ami értelmetlen felhalmozás. A nagyszüleink a háború alatt bizony éheztek.
A böjt mindig helykészítés.
Az ember, akár testileg, akár lelkileg rá kell, hogy jöjjön arra, hogy el van telve és ebben a telített állapotban pont az Isten szorul ki.
Ilyenkor kell leltárazni, rendszerezni a lelkemben. Meg kell vizsgálni, hogy mi az, aminek nincs ott a helye és mi az, aminek ott kellene lennie?
