-
Kottamentő akció
A zenei neveléshez és a környezetvédelemhez is hozzájárulnak mindazok, akik csatlakoznak a Tálos Edit Alapítvány kottamentő akciójához. A cél, hogy a használaton kívüli zongorakottákat a nyár folyamán összegyűjtsék, majd szeptember első hetében egy kottavásárt tartanak a Zeneiskolában.
2024.07.31. -
Augusztus a Prosperóval
A Prospero Színkör, amellett, hogy készül a következő évad új bemutatójára, egy augusztusi előadást is ajánlj a nézők figyelmébe. Augusztus 10-én szombaton 19 órától Harold Pinter: Az étellift című darabját játssza a társulat a V54 Színház és Kultúrtérben.
2024.07.31. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A Csík zenekar koncertje Székesfehérváron Advent utolsó vasárnapján
A Csík Zenekar adventi koncertje december 19-én 18 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban. Magyar neves zeneszerzőink közül Kodály Zoltán életművét tisztelve, megalkotta az "Örökségünk" című műsorát, melyben szimfonikus zenekarral, kórussal és táncosokkal mutatja be azokat a zene és kórusműveket, táncokat, dallamforrásokat, melyek Kodály Zoltánt is alkotásra késztették és amire büszkék lehetünk szerte a világon.
2010.12.02. 07:56 |
A Csík Zenekar adventi koncertje december 19-én 18 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban. Magyar neves zeneszerzőink közül Kodály Zoltán életművét tisztelve, megalkotta az "Örökségünk" című műsorát, melyben szimfonikus zenekarral, kórussal és táncosokkal mutatja be, egymással párhuzamba állítva, azokat a zene és kórusműveket, a magyar nép életében született táncokat, dallamforrásokat, amelyek Kodály Zoltánt is alkotásra késztették és amire büszkék lehetünk szerte a világon.
![](/_user/0/Image/000Gergo_2010/novembertol/csik01.jpg)