Vasárnap délelőtt a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság deportálásának 76. évfordulóján tartottak megemlékezést a Mártírok Emlékcsarnokában és az Óvoda utcai Izraelita temetőben. Az elhurcolt több ezer fehérvári zsidó ember közül mindössze 131-en vergődtek vissza a koncentrációs táborokból, 119-en pedig a munkaszolgálatból.
A vasárnapi megemlékezést Darvas István főrabbi és Zucker Immánuel főkántor vezette a Mártírok Emlékcsarnokában, ahol elsőként Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, majd Csanády László polgármesteri főtanácsadó mondott beszédet.
"76 évvel ezelőtt ezen a napon a fehérvári vasúti pályaudvaron gördültek ki azok a marhavagonokból összeállított vasúti szerelvények, amelyekben közel 3000 székesfehérvári és a környékbeli településekről származó embert zsúfoltak be: időseket, nőket, férfiakat, karonülő és rettegve a szüleikbe kapaszkodó gyermeket, akiknek az volt a "bűnük" hogy zsidó vallásúnak születtek" - emlékeztetett beszédében Neubart István, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke, aki szólt arról is, hogy a Németországból indult gyilkos ideológia célja az európai zsidóság teljes megsemmisítése volt. 
"A szörnyű cél végrehajtása nagy precizitással kidolgozott tervek szerint és módon történt. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy a közel 600 ezer zsidó vallású magyar állampolgár deportálása nem történhetett volna meg, ha az akkor regnáló magyar kormányok nem nyújtanak hathatós segítséget ehhez többek között a zsidó törvények elfogadásával, amivel a zsidó származásúak teljes jogfosztását teremtették meg." - tette hozzá Neubart István. 
"Minden élet ajándék itt a földön és minden élettel szebb és jobb lehet ez a világ"
Csanády László polgármesteri főtanácsadó beszédében kiemelte, olyan életekre emlékezünk ezen a napon, akiket idő előtt elpusztítottak, akik idő előtt elhagyni kényszerültek ezt a világot, pedig talán lett volna még dolguk: "Teljes életet élhettek volna, és akkor szebb és jobb lehetett volna ez a világ" - fogalmazott Csanády László, aki a zsidó kommentárok közül mesélt el egy történetet, ami Dávid, Izrael legnagyobb királyának életét a kezdet kezdetével, Ádámmal, az első emberrel hozza kapcsolatba és ami arról szólt, hogy egy pici, csenevész élet is lehet fontos. Amikor Isten megalkotta Ádámot, megmutatta neki a jövendő összes nemzedéket és azok nagyjait. Amikor Ádám Dávidot látta, megkérdezte, ez mennyit fog élni? A válasz az volt hogy három órát.. Ádám megkérdezte, hogy ő mennyit fog élni? A válasz: ezer évet. Erre Ádám a saját életéből hetven évet Dávidnak ajándékozott és erről egy okiratot is szerkesztett, amit ő, Isten és egy szolgálattevő angyal írtak alá. "Egy kidobott, pusztulásra ítélt élet is lehet értékes, megváltoztathatja a világot, jobbá tudja tenni. Mi most itt, hogy egybegyűltünk, olyan emberekre emlékezünk, akik nem élhettek annyi ideig, amennyi adatott volna nekik. Olyan emberekre, akik ha élhettek volna, szebb és jobb lett volna a világunk. Változtatni ezen nem tudunk, amit tenni tudunk azonban, hogy minden évben megállunk, emlékezünk és kimondjuk, amit kötelezettségünk kimondani: hogy minden élet ajándék itt a földön és minden élettel szebb és jobb lehet ez a világ" - zárta beszédét Csanády László. 
"Ha tudunk testvérként nézni egymásra, nem ismétlődhet meg a 76 évvel ezelőtti tragédia"
A megemlékezésen részt vett Szénási Jonathán Sándor református lelkész is, aki arról szólt, hogy értékes, fontos emberek haltak meg a holokauszt szörnyűségei miatt, és nem emlékeztek meg róluk azok, akikkel korábban együtt éltek és segítségére voltak egymásnak: "A mai napon az Igének az egyik legfontosabb üzenete, hogy tudjunk megemlékezni azokról, akik körülöttünk vannak, akik körülöttünk élnek. És ha a te csillagod felfelé emelkedik, a másiké lefele, ne megfeledkezz meg róla, hanem karold fel őt! Ha tudunk testvérként nézni egymásra, tudjuk meglátni az értéket egymásban, nem ismétlődhet meg a 76 évvel ezelőtti tragédia.." - emelte ki a református lelkész. 
"A gyűlölet elszabadulása volt az a betegség, ami a tragédiát okozta"
A vasárnapi megemlékezést vezető Darvas István főrabbi arra hívta fel az emlékezők figyelmét, hogy a koronavírus járvány időszakából kilábalva el lehet követni egy nagy tévedést, ami arról szólhatna, hogy ezt az időszakot átélve jobban megérthetjük azoknak a zsidó embereknek a félelmét, helyzetét, bezártságát és jogfosztottságát, akik a holokauszt időszakában éltek. "A holokauszt idején is egy vírus csapott le az emberiségre, csak a világnak egy jelentős része azt gondolta, hogy ez a vírus maga a zsidó, hogy a világ minden bajáról tehet egy megszámlálható, megnevezhető csoport.. Annyi igazságuk volt, hogy valóban egy vírus támadta meg az emberiséget, csak éppen nem a zsidók és őseik voltak a vírus, hanem a gyűlölet elszabadulása volt az a betegség, ami azt a tragédiát okozta, amit a holokauszt jelent nem csak a zsidó emberek, hanem minden jóérzésű ember számára" - fogalmazott beszédében a főrabbi, aki nem osztotta azokat az optimista várakozásokat, vagy vélekedéseket, amik arra vonatkoznak, hogy valamiféle pozitív folyamatokat generálhat a koronavírus utáni időszak: "Ez nincs így, ennek legerősebb bizonyítéka maga a holokauszt, mert megtörténhetett volna akár az is, hogy amikor vége lett volna ennek a földi pokolnak, akkor az emberek belátják, hogy nem lehet többet úgy kommunikálni, úgy gondolkozni, ami oda vezethet, hogy tömegesen pusztítanak el másokat. De pontosan tudjuk, hogy ez a belátás nem született meg, hiszen a holokauszt óta a világ számos pontján tömegesen irtottak ki embereket: hiába volt ez a tapasztalat, a változás nem következett be." 
A megemlékezés az Óvoda utcai Holokauszt emlékműnél, majd az Izraelita temetőben folytatódott, ahol Darvas Iván főrabbi vezetésével gyászimát, Kaddist mondtak az áldozatok emlékére.
Az 1941-ben még 2075 tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mindössze 289-en maradtak. A kiűzetésre és halálra ítélt embereket a „gettógyűjtőházakba” zárták és 1944 június 6-án a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A téglagyárban 1944 június 10-e és 13-a között semmilyen élelmezés nem volt és itt már többen öngyilkosságot követtek el. A 2743 zsidó ember végső elszállítására június 14-én került sor. 
131-en vergődtek vissza a koncentrációs táborokból
Az üldöztetések következtében a zsidó túlélők száma Fehérvár lakosságának töredékét, mindössze 0,6 százalékát tette ki: 131-en vergődtek vissza a koncentrációs táborokból, 119-en pedig a munkaszolgálatból. 1949-ben a holokauszt áldozatainak tiszteletére emlékcsarnokot emeltek a zsidó temető mellett, ahol a vasárnapi megemlékezést is tartották.
