-
Újra nyitva a pálya
Két részletben építi teljesen újjá a Városgondnokság a Bregyóban található extrém pályát. Az új pálya első része már elkészült és ismét használható. Ősszel pedig további négy elemmel bővítik a Bregyó skateparkot, ezzel lesz majd teljes.
2024.07.26. -
Új játszóeszközöket adtak át
Új játszóeszközöket adtak át két székesfehérvári játszótéren, a kisgyermekes családok örömére. A Széna téren egy nagy játszóvár készült, ami mellé ősszel fát telepítenek, míg a Zsolt utcába két mókuskereket és a homokozóhoz ülőkéket telepítettek. A beruházásokról Deák Lajosné önkormányzati képviselő adott tájékoztatást.
2024.07.04. -
Elkészült a felújítás
A munkaterületet tavaly ősz végén átadták a kivitelezőnek, azonban a kivitelezést tavasszal kezdték el a Gáz utcai garázssornál. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érintette és várhatóan még ebben az évben elkészül a felújítása a garázssor másik oldalán található útnak is.
2024.06.20. -
Új bölcsőde épül
Ünnepélyes keretek között tették le szerdán délután annak az új, 28 férőhelyes bölcsődének az alapkövét, amely a Bodrogi utcában Feketehegy-Szárazrét gyermekei számára épül. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg 420 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. A Székesfehérvári Hit Gyülekezete fenntartásában működő intézmény a tervek szerint idén nyitja meg kapuit.
2024.06.19.
A héten már az építkezés kezdődik az Árpád-fürdőben
2008.10.15. 04:17 |
Befejezték a bontási munkálatok jelentős részét az Árpád-fürdőben és a tervek szerint jövő tavaszra elkészülnek a kivitelezéssel. A fürdő és a hozzá tartozó wellness és fittnesz központ 100-150 vendég befogadására lesz alkalmas.
KÉPGALÉRIA
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/arpadfurdo14.jpg)
A beruházó négy évvel ezelőtt vásárolta meg az Árpád-fürdőt, és a Várkörútról hozzá kapcsolódó Árpád Szálló és Uszoda épületegyüttest. A vevő Förhécz Kft. vállalta, hogy az egykoron patinás fürdőt helyreállítja, és fürdőként ismét üzembe helyezi. Ide igényes törzsközönséget várnak, amolyan vizet szeretők klubját szeretnének kialakítani a jövőre már fittnesz és wellness szolgáltatásokat is kínáló fürdőbe mondta Majszlinger Tibor főmérnök.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/arpadfurdo16.jpg)
Az 1905-ben épült és több mint 15 éve zárva lévő Árpád-fürdő rekonstrukcióját a győri Rába Quelle irányítja. Az Árpád-szálló és a régi úszómedence helyén Árpád-ház néven igényes kialakítású, belső udvaros társasházat építenek.
![](/_user/0/Image/0aGergo_a2008_00/arpadfurdo15.jpg)
Az Árpád-fürdő rekonstrukciója az eredeti tervek szerint már elkészült volna, a jóváhagyott tanulmánytervek már három éve rendelkezésre állnak. Jelenleg még kisebb bontási munkálatok zajlanak és az építkezés is elkezdődött, így minden remény megvan arra, hogy most tényleg kinyithat jövő év közepén a patinás Árpád-fürdő.