-
Egygólos vereség Cipruson
A Fehérvár FC 1-0-ra kikapott a ciprusi Omonia vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező harmadik fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. A nyáron kinevezett Pető Tamás vezetőedző irányításával két-két siker és döntetlen után először szenvedett vereséget a Fehérvár. Omonia - Fehérvár FC 1-0 (0-0)
2024.08.09. -
U20-as válogatottak a DKKA-nál
Néhány hete még Katona Boglárka és Takács Dorina is a korosztályos Európa-bajnokságon szerepelt – most mindketten Székesfehérvárra igazoltak.
2024.08.08. -
Röplabda csarnok épül
Új sportcsarnok épül városunkban. A PORTÉPO Kft. és a Máv Előre Sport Akadémia megállapodásáról, illetve a klub jövőjéről sajtótájékoztató keretében számoltak be.
2024.08.09. -
Kék-fehér jövőkép
Komoly jövőképet kínál a MÁV Előre Röplabda Akadémia a fiataloknak. A megújult rendszerről sajtótájékoztató keretében számoltak be a klub vezetői.
2024.08.08.
A horvátok kapufákat, a Vidi gólokat lőtt az edzőmeccsen
Felkészülési meérkőzésen fogadta Felcsúton a Videoton a horvát bajnokságban harmadik helyen álló eszéki együttest. A Vidi új igazolásai a padon kezdték a meccset. Feczesin szerzett vezetés az első félidőben, amit Lazovics toldott meg a másodikban. A vendégek négy kapufát lőttek a meccsen, amelyet 2-0-ra a fehérváriak nyertek.
2016.09.03. 19:51 |
Felkészülési meérkőzésen fogadta Felcsúton a Videoton a horvát bajnokságban harmadik helyen álló eszéki együttest. A Vidi új igazolásaiva padon kezdték a meccset. Feczesin szerzett vezetés az első félidőben, amit Lazovics toldott meg a másodikban. A vendégek négy kapufát lőttek a meccsen, amelyet 2-0-ra a fehérváriak nyertek.
Nem állított új játékost a kezdőbe Henning Berg az edzőmeccsen, ami érthető, hiszen pár napja készülnek csak együtt a kerettel. Kovácsik - Nego, Vinícius, Fejes, Szolnoki - Oliveira, Juhász, Pátkai, Bódi - Feczesin, Lazovics felállásban kezdett a Vidi. Többet birokolta a labdát ellenfelénél, Bódinak volt is egy helyzete a 19. percben, amire kapufával válaszoltak a horvátok. A 25. percben Lazovics lőtt kevéssel fölé, három perccel később Bódi közelről fejelhetett, de ez sem ment be. Feczesin ellenben sikerrel járt, a 35. percben, Szolnoki nagy bedobása után a megcsúsztatott labdát közelről fejelte a léc alá.
Szünet után Varga és Scsepovics személyében két friss igazolás is a pályán folytatta. Lazovics fejesét bravúrral védte a horvát kapus, a 62. percben viszont megúszta a Vidi, mert Perosevics ajtó-ablak ziccerben a kapoufát találta el. Sőt, Mioc is kapufát lőtt, a vendégeké volt ez a periódus. A 72. percben mégis a Vidi szerzett újabb gólt, Bódi szöglete és Viníczius pörgetése után Lazovics közvetlen közelről vette be az Eszék kapuját. Volt esély a horvátok előtt is, lőttek egy negyedik kapufát, gólt azonban nem. Kétgólos Vidi-győzelem lett a vége, a csapat jövő héten a Haladás ellen folytatja bajnoki szereplését.
Videoton - NK Osijek 2-0 (1-0)
Gl.: Feczesin, Lazovics.
Gl.: Feczesin, Lazovics.