-
Számítógépeket kapott a Váci
Nagysebességű háttértárolóval felszerelt ötven darab számítógépet és hozzájuk tartozó új monitorokat, billentyűzetet adományozott a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium számára a PatikaPlus Gyógyszertárak. A már „hadrendbe” állított gépeket hivatalosan kedden adták át az intézmény számára.
2025.04.08. -
Új központ a Trimetriknél
A vasúti és a közúti járművekhez készít komplex és korszerű, fröccsöntött műanyag alkatrészeket a Trimetrik Kft., amelynek új, több mint 2 milliárd forintból elkészült központi termelőgyárát pénteken adták át az Alba Ipari Zónában.
2025.03.28. -
Fejér gazdasági helyzete
A kiszámíthatatlan gazdasági környezetről, a jövő kihívásairól és Fejér vármegye országos átlag feletti, igen kedvező mutatóiról is szó esett a VOSZ vármegyei szervezetének csütörtöki vállalkozói fórumán, amely egyúttal az éves beszámoló taggyűlésnek is helyet adott.
2025.03.27. -
Állásbörze az egyetemen
Újabb állásbörzét rendeztek – immár negyedik alkalommal – kedden az Óbudai Egyetem Alba Regia Karon. Kilenc kiállító mutatta be munkaerőpiaci kínálatát, és akár próbanyelvvizsgát is tehettek a hallgatók. Ugyancsak kedden az Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikummal egy közös képzés elindítása céljából.
2025.03.25.
A Hydro is segíti az OE Alba Regia Műszaki Kar hallgatóinak képzését

A Hydro munkatársának részvételével ingyenes 9 hetes PowerShell tréninget hirdettek meg az ÓE hallgatói számára.
A Powershell, a Microsoft feladatautomatizálási és konfigurációkezelési keretrendszere, amely egy parancssori héjból és a hozzá tartozó parancsfájl nyelvből áll. A tanfolyam iránt nagy érdeklődés mutatkozott, összesen 51 hallgató jelentkezett. 24 mérnökinformatikus az Alba Regia Műszaki Karról, 26 mérnökinformatikus a Neumann János Informatikai Karról és 1 gépészmérnök hallgató a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karról.
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának együttműködése több évre nyúlik vissza a Hydro Extrusion Kft.-vel, illetve jogelődjével a Sapa Profiles Kft.-vel.
Ebben a félévben a folyamatos szakmai egyeztetéseknek köszönhetően több tevékenységgel gazdagodott a kooperáció, túlmenően az évek óta jól működő közös duális képzésen és hagyományos képzésben részt vevő hallgatók szakmai gyakorlatán.
Az egyetem vezetése számára fontos, hogy a hagyományos képzési formában részt vevő hallgatók részére is olyan oktatási környezetet teremtsen, ahol találkozhatnak azokkal a szakmai, gyakorlati problémákkal, kihívásokkal, amelyek megoldása segítheti őket fejlődésükben, hasonlóan a duális képzési forma biztosította lehetőségekhez. A félév indulásakor az Egyetem a céggel közösen hirdetett meg közös projektfeladatokat másodéves mérnökinformatikus hallgatóknak. A programra 2-3 fős csapatok jelentkezhettek.
Az egyik projektfeladat a szoftver automatizációhoz kötődik (Software Automation- Robotic Process Automation), amelynek célja, hogy a rutinszerű feladatokat az irodai adminisztráció során szoftverrobotokkal váltsák ki, hogy az adott munkakörben nagyobb hozzáadott értéket képviselő munkát lehessen végezni. A technológia segítségével a hallgatók felmérik az irodai folyamatok automatizálási lehetőségeit, majd az UIPath megismerése után egy, a hallgatók által választott egyszerűbb folyamatot automatizálnak a projekt zárásaként.
A másik érdekes projektfeladat, amivel a hallgatók foglalkozhatnak a Mendix Rapid Application Development platform megismerése, amelynek segítségével üzleti alkalmazások tervezhetők, fejleszthetők. A technológiával költségelszámoló rendszer, valamint egy úgynevezett dolgozói hangulatmérő rendszer tervezésébe és fejlesztésébe kezdtek.
A projektfeladatok során a hallgató csapatokat az egyetemi oktatókon kívül, céges mentor segíti a szakmai folyamatok előrehaladásában.
A megkezdett szakmai munka a továbbiakban is folytatódik, amelynek köszönhetően hosszabb távon még szorosabbá válhat az együttműködés az Intézmény és a cég között.