A kerékpárosoknál nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége

 A KRESZ azon módosítását, mely szerint a kerékpáros fogyaszthat alkoholt, az indokolja, hogy a biciklisták esetében az önveszélyességen túl nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége. A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a KRESZ-t módosító rendelet alapján szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van.
2014.07.20. 11:17 |
A KRESZ azon módosítását, mely szerint a kerékpáros fogyaszthat alkoholt, az indokolja, hogy a biciklisták esetében az önveszélyességen túl nem áll fenn a közveszélyesség lehetősége. A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a KRESZ-t módosító rendelet alapján szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésére képes állapotban van.
A Kormányzati Információs Központ közleménye kiemelte: a járművezetés személyi feltételei közül csupán egy elem kerül ki: annak tiltása, hogy a kerékpáros szervezetében lehessen szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. A többi feltétel, így többi között az, hogy a kerékpáros a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban legyen, változatlan maradt - írták. A közlemény hangsúlyozta, hogy a közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.