-
Verstábor Székelyföldön
12. alkalommal találkozhattak ebben az esztendőben a Kárpát-medencei fiatalok, Csíkcsomortánban. Az alapító nevét viselő Székelyföldi Varga Sándor Verstábor idei mottója, Weöres Sándor gondolata: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
2024.07.30. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár az Adypapír papír-írószer bolttal és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központtal együttműködve jótékonysági tanszergyűjtést szervez. Augusztus 18-ig két helyszínen várják az új, illetve jó állapotú, használt tanszereket.
2024.07.29. -
Megújul a skatepark
Teljesen megújult pályát vehetnek hamarosan birtokba az extrém sport kedvelői a Bregyóban. A beruházás első üteme befejeződött, a végső állapotát azonban várhatóan szeptember közepére nyeri majd el a skatepark.
2024.07.30. -
Kiégett egy lakás Almássy telepen
Fehérvári, pétfürdői és siófoki tűzoltók fékezték meg a lángokat az Almássy telepen. Egy tetőtéri lakásban keletkezett tűz hajnalban, több embert ki kellett menekíteni. Egy fiatal lányt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
2024.07.29.
A Királyi Régió is ott lesz a Nemzeti Vágtán
A Nemzeti Vágtán a Magyar Turizmus Zrt. Közép- dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága is megjelenik egy önálló pavilonnal, melyben a Királyi Régió, azaz a Közép-Dunántúl lovas hagyományait, lovas turisztikai értékeit, továbbá a lovas turizmushoz köthető szálláslehetőségeket, lovas programokat, lovas udvarokat mutatja be.
2008.05.06. 08:00 |
A Nemzeti Vágta – a magyar hagyományok és közösségek ünnepe -, valamint az eseményt kísérő kiállítás és vásár helyszíne az erre az alkalomra ünnepi díszbe öltöztetett budapesti Hősök tere lesz 2008. május 31. és június 1. között.
A Királyi Régió a Nemzeti Vágtán
A Nemzeti Vágtán a Magyar Turizmus Zrt. Közép- dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága is megjelenik egy önálló pavilonnal, melyben a Királyi Régió, azaz a Közép-Dunántúl lovas hagyományait, lovas turisztikai értékeit, továbbá a lovas turizmushoz köthető szálláslehetőségeket, lovas programokat, lovas udvarokat mutatja be.
A régió igen gazdag a lovas hagyományok ápolásában, lovas parkokban, lovas panziókban, s érdekesség, hogy szinte minden egyes lovas létesítményhez, vagy lovas szolgáltatáshoz más-más turisztikai termék köthető. Móron a borturizmus és a wellness, Komáromban a különleges attrakciónak számító Lovas Színház, a gyógy- és termálfürdő, valamint a Monostori Erőd, míg Sümegen, Cseszneken a várturizmus, a várjátékok, kulturális rendezvények várják a lovas turizmus kedvelőit.
Csákváron a Vértes Naturparkban „pusztabuszozás” keretében csodálhatjuk meg a „ pusztát a Vértesben”, a Váli-völgyben, vagy Soponyán az erdőben vadakat leshetünk meg egy „szafari” során. A Mezőföldön Enying-Kabóka-pusztán gyönyörű környezetben –egy fantasztikus panorámájú tó szomszédságában– terep lovagláson, a Velencei-hegységben pedig „panoráma lovagláson” vehet részt a vendég.
A Közép-dunántúli Régió a pákozdi Kapaszkodó Lovarda lovasát indítja a versenyen, a Magyar Turizmus Zrt.és a szervezők nyújtotta lehetőség alapján. A régió pavilonjában lehetőség van informátorral való megjelenésre, valamint lovas turizmushoz köthető szolgáltatásokról kiadványok elhelyezésére.
További információ:
Magyar Turizmus ZRt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság
8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.
Tel.: 22/370-051, Fax: 22/370-063
E-mail: kdregiogyak@itthon.hu
A Nemzeti Vágta célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és egy nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre. A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyenformán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő országos kulturális esemény.
A versenyre minden magyar önkormányzat, határon túli magyar közösség, hagyományőrző egyesület, lovas klub, és megfelelő felkészültséggel rendelkező lovat és lovast kiállítani tudó magánszemély és szervezet is jelentkezhet, településének képviseletében. A szervezők külön örömére szolgál, hogy több hagyományőrző egyesület és lovas szervezet is támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Sőt, a lovas szakértők előtt már az a speciális pályaszerkezet is jelesre vizsgázott, melyen a verseny fog majd zajlani. Hamarosan pedig több lovas rendezvényen is találkozni lehet majd a Nemzeti Vágtára toborzó huszárokkal. A júniusi eseményre jelentkezők számára a szervezők felajánlják a helyszínen történő egyéb szereplés lehetőségét is, akár bemutatkozó stand, akár promóciós anyagok megjelenítésével, ennek részleteiről a szervezők adnak bővebb felvilágosítást.
A versenytáv: 2 kör és egy egyenes célszakasz, kb.: 1 200 m
A versenypálya mérete: 500 x 12 m
Talaja: homok
A futamok résztvevői az előzetesen kisorsolt számú rajthelyről, álló helyzetből startolnak. A start rajtkötél segítségével történik. A futam bal kézre zajlik. A futamban vágta jármódban, egymás akadályozása nélkül kell részt venni. A lovasok a versenypálya teljes területét igénybe vehetik a futam során a lovak és egymás testi épségét nem veszélyeztetve. A futam győztese az a páros, aki a versenytáv teljesítése után elsőként halad át a célvonalon. A verseny menetét a versenybíróság felügyeli és bírálja el. A végső sorrendet célfotó segítségével állapítja meg a versenybíróság.