A közrend fenntartásában a fiatalokra is számít a kormány

A fiataloknak szerepet szán a kormány az önkormányzati területen, valamint a közrend, közbiztonság helyreállításában is. Fegyelmezett önkormányzatokat, tiszta, szép, virágos településeket szeretnénk - mondta a belügyminiszter szombaton Székesfehérváron. A kormányprogram szerint 2012. június 30-ig 3500-zal növelik a rendőrök létszámát.
2010.12.05. 14:34 |
A fiataloknak szerepet szán a kormány az önkormányzati területen, valamint a közrend, közbiztonság helyreállításában is. Fegyelmezett önkormányzatokat, tiszta, szép, virágos településeket szeretnénk - mondta a belügyminiszter szombaton Székesfehérváron.
 
 
 
 
 
Pintér Sándor hangsúlyozta: a fiataloknak politikai szerepet kell vállalniuk ahhoz, hogy a jövő olyan legyen, amilyennek ők szeretnék, s ehhez a szerepvállaláshoz meg kell kapniuk a lehetőséget. A fiatalok új vérkeringést hoztak "a törvényhozás gyakorlatába", figyelembe vették a javaslataikat, s számítanak rájuk a közrend, közbiztonság területén is - mondta a belügyminiszter.
 
A kormányprogram szerint 2012. június 30-ig 3500-zal növelik a rendőrök létszámát, s "ennek megfelelően 4500 fiatal kerül be a rendőrségi vérkeringésbe", akik oda már "új szellemet, új kultúrát" is hoznak - tette hozzá Pintér Sándor. Ennek biztosítására moduláris, egymásra épülő képzési rendszert vezetnek be, amely 2012 szeptemberében indul el - mondta a belügyminiszter.

Magyarország

  1. Nagyboldogasszony napja

    Nagyboldogasszony napja Szent István óta parancsolt ünnep. Bár a mennybevétel dogmáját XII. Pius pápa viszonylag későn,1950-ben hirdette csak ki, az ünnep az egyház sok évszázados hitbeli meggyőződését tükrözi. Magyarországon ez a nap kiemelt ünnep, 1948-ig munkaszüneti nap volt. Csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén Spányi Antal megyés püspök tart ünnepi szentmisét a Bazilikában este hét órakor.

    2024.08.15.
  2. Tetőzik a Perseida meteorraj

    Színes programokkal vár mindenkit ma is a Székesfehérvári Királyi Napok. A fesztiválozás közepette azonban éjszaka érdemes lesz az égre is feltekinteni: tetőzik a Perseida meteorraj, várhatóan most figyelhető majd meg az égbolton a legtöbb hullócsillag.

    2024.08.12.
  3. 1100 éve Európában

    Székesfehérváron indul az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című kulturális programsorozat: augusztus 10. és 16. között 14 programmal várják az érdeklődőket a kultúrstratégiai intézmények a Székesfehérvári Királyi Napok kísérőrendezvényeként.

    2024.08.06.
  4. Folytatódik a nyári ellenőrzés

    Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők most még többet kockáztatnak. Augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasztja a nyugtaadást.

    2024.08.04.