-
BL-ünnep az Alba Arénában
Az első hazai találkozóját vívta csütörtökön este a Volán a Jégkorong Bajnokok Ligája alapszakaszában a svéd Färjestad Karlstad ellen az új Alba Arénában, ahol jelen volt a CHL idén tavasszal megválasztott új operatív igazgatója, Monika Reinhard is. A mérkőzésen a Volánnak 40 percig sikerült tartania az esélyesnek számító svédeket, akik a harmadik harmadban döntötték el a meccset. Hydro Fehérvár AV19 - Färjestad Karlstad 1-3 (0-0, 0-0, 1-3)
2024.09.12. -
Röplabda emléktornák
A MÁV Előre Foxconn két emléktornát szervez szeptember 20-22. között a székesfehérvári MKOSZ Edzőcsarnokban. A női csapat a Dévényi Tibor Emléktorán vesz részt, a férfiak a pedig a Horváth Károly Emléktornán.
2024.09.11. -
Bajnokok Ligája az Arénában
Csütörtökön és szombaton itthon játszik a Bajnokok Ligájában a Hydro Fehérvár AV19. Előbb svéd, majd svájci ellenféllel szemben próbálnak javítani a fehérvári hokisok, akik két csehországi vereséggel kezdték a sorozatot.
2024.09.12. -
A Vác ellen játszanak
Hamarosan ismét megtelik élettel a Köfém csarnok, ugyanis ismét pályára lép az Alba Fehérvár KC csapata. Az első tétmétkőzésüket a 2024/25-ös szezonban a Vác csapata ellen játszák.
2024.09.06.
A labdarúgás ünnepe lesz a XVI. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Masterplast Fehérvári Futballfesztivált a Videoton Baráti Kör szervezésében. A fesztivál keretében bemutatkozik a magyar kispályás válogatott is, akik Szlovákia és Szlovénia legjobbjai ellen lépnek pályára. A helyszín és az időpont már megszokottnak mondható, hiszen idén is a Videoton Oktatási Központ ad otthont a rendezvénynek december 27. és december 30. között.
2015.12.21. 11:23 |
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Masterplast Fehérvári Futballfesztivált a Videoton Baráti Kör szervezésében. A fesztivál keretében bemutatkozik a magyar kispályás válogatott is, akik Szlovákia és Szlovénia legjobbjai ellen lépnek pályára. A helyszín és az időpont már megszokottnak mondható, hiszen idén is a Videoton Oktatási Központ ad otthont a rendezvénynek december 27. és december 30. között.
December 27-e és december 30-a között tizenhatodik alkalommal rendezik meg a MASTERPLAST Fehérvári Futballfesztivált a Videoton Baráti Kör Egyesület szervezésében. A focikupa a december 27-i Öregfiúk tornával indul el, majd a Nemzetközi Kispályás Labdarúgó Kupa csoportmérkőzéseit december 27-29. között, a helyosztókat és a döntőket pedig december 30-án játsszák le a Videoton Oktatási Központ csarnokában. A fesztivál keretében bemutatkozik a magyar kispályás válogatott is, akik Szlovákia és Szlovénia legjobbjai ellen lépnek pályára az I. Christmas Cup Hungary-n.
Mészáros Attila alpolgármester elmondta, a sportot szerető embereknek hasznos időtöltést kínál az ünnepek között a tizenhatodik Fehérvári Futballfesztivál, amelynek megszervezéséért köszönet mondott Juhász Lászlónak és csapatának. Mészáros Attila kiemelte, hogy idén is számos programmal egészül ki a fesztivál, többek között a minifutball is bekapcsolódik a programba. "Nyáron megalakult az országos szövetség fehérvári székhellyel és a jövő évi európa bajnokságot Székesfehérvár szervezheti. A december 27-i Minifoci Christmas Cup nemzetközi torna fontos állomás abban a tekintetben is, hogy ráirányítja a figyelmet a jövő év kiemelkedő sporteseményére." - fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere.
A Videoton Baráti Kör Egyesület képviseletében Juhász László főszervező köszönetét fejezte ki Székesfehérvár Önkormányzatának, a MASTERPLAST-nak, az MLSZ Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatóságának a tornához biztosított támogatásért, valamint a Videoton Baráti Kör Egyesület és a Vadásztölténygyári Vasas tagjainak, akik önkéntes munkával tesznek sokat a Fehérvári Futballfesztivál sikerességéért. A nagyszabású négynapos sportprogram lebonyolításában az elmúlt évek jól bevált módszerét követik. Elmondta, hogy számos kiegészítő programmal is készültek. A színházteremben minden nap 12.30-tól vetítik Az utolsó kupadöntő című dokumentumfilmet, ami a Videoton 1985-ös, UEFA kupa döntős csapatának állít emléket. A VOK színháztermében a fesztivál alatt fitnesz programokkal várjk a közönséget, lesz zumba, pilates és streching is. a torna ideje alatt pedig 4 játékállomáson lehet Xbox-ozni.
Tibor Dávid, az Országos Minifutball Szövetség elnöke örömét fejezte ki hogy a magyar kispályás válogatott bemutatkozhat itthon, hazai közönség előtt. elmondta, hogy a csapat nagy sikert ért el idén a horvátországi EB-n, ahol a 8 közé került. Szeretnék tovább erősíteni a csapatot, a fehérvári Christmas Cup pedig az EB felkészülés első állomása lesz.
Nagy Lajos, az Országos Minifutball Szövetség szakmai vezetője elmondta, hogy a magyar kispályás válogatott ellenfele Szlovákia és Szlovénia lesz. A torán egy érdekes új szabályt is kipróbálnak: az eredménytől függetlenül 5 perces hosszabbítások lesznek, amit az európai szövetség ajánlott kipróbálásra a büntetőrúgások helyett. A hosszabbításban percenként lejön egy-egy játékos, így az utolsó percben két mezőnyjátkos játszik kettő ellen.