-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
A madárinfluenza elérte Magyarországot is! - zárlat két településen
Aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál, ne nyúljon hozzá, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot! Magyarországra is megérkezett a madárinfluenza - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a betegség miatt összehívott rendkívüli tanácskozás után elmondta, hogy két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján találtak H5N típusú vírussal fertőzött hattyú tetemeket. Az országos főállatorvos szerint a magyarországi házi szárnyasokat nem érinti a betegség, mivel csak vándormadarakban mutatták ki a H5 vírustörzset.
Aki betegnek tűnő szárnyast vagy elhullott madarat talál, ne nyúljon hozzá, hanem hívja a 189-es kormányzati zöldszámot! Magyarországra is megérkezett a madárinfluenza - jelentette be a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a betegség miatt összehívott rendkívüli tanácskozás után elmondta, hogy két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján találtak H5N típusú vírussal fertőzött hattyú tetemeket.
A magyar hatóságok a madárinfluenza megjelenéséről tájékoztatták az Európai Bizottságot. A Bács-Kiskun megyében elpusztult hattyúk szövetmintáit egy angliai laboratóriumba küldték annak meghatározására, hogy a vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusa végzett-e az állatokkal.
A Bács-Kiskun megyei Nagybaracskáról és Csátaljánról február elején 9 elhullott hattyút küldtek el a szakhatósághoz. Ebből hárombann találták meg a H5 típusú vírust. Ezeken a településeken zárlatot rendeltek el, hogy a vírus ne terjedhessen át a háziállatokra. Az autókat ellenőrzik a környéken, és már elkezdték összeírni a településeken a baromfikat. Az állattartókat arra kérik, hogy zárt helyen tartsák az állatokat. Megtiltják a szárnyasoktól származó termékek mozgását és tíz kilométeres körben ellenőrzik a szárnyasok és a feldolgozásukból származó termékek mozgását. A korlátozás várhatóan 21-30 napig marad fenn.
Az országos főállatorvos szerint a magyarországi házi szárnyasokat nem érinti a betegség, mivel csak vándormadarakban mutatták ki a H5 vírustörzset. Süth Miklós közölte: a vizsgálatokat még február 5-én, 6-án és 9-én végezték, majd keddre derült ki, hogy a madarak közül három madárinfluenzában pusztult el.
Gráf József agrárminiszter elmondta: számítottak a betegség megjelenésére, így most csak alkalmazni kell a kidolgozott felkészülési terveket. Az egészségügyi tárca politikai államtitkára szerint a hónap végére véget érnek a Magyarországon kifejlesztett madárinfluenza elleni oltóanyag humán kísérletei. Ezt követően megkezdődhet a gyártás - mondta Vojnik Mária.
A Magyar Fejlesztési Bank 2 milliárd forintos hitelt nyújt a madárinfluenza emberre veszélyes változata elleni oltóanyag kifejlesztéséhez - közölte a gazdasági miniszter. A kölcsön célja, hogy a betegség elleni magyar technológiát ne ötletként, hanem kész vakcina formájában lehessen piacra vinni - tette hozzá Kóka János.
Közben Magyarország 110 ezer eurót kap Brüsszeltől a madárinfluenza megelőzésére szolgáló program finanszírozásához. Az uniós állategészségügyi bizottság jóváhagyta azt a tervet, amelynek értelmében valamennyi tagország akár felerészben brüsszeli támogatásban részesül a járvány megelőzése, illetve az esetleges kezelések biztosítása érdekében.
A magyar kórházak már felkészültek egy esetleges tömeges fertőzés kezelésére, a legtöbb kórházban már elkészült az ún. madárinfluenza-katasztrófaterv. Ez tartalmazza a dolgozók mobilizálását, valamint a szükséges ágyak felszabadítását. Egy kórház két nap alatt tud felkészülni egy esetleges tömeges megbetegedésre.