A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni tragédiájára emlékeztek Székesfehérváron

A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred egykori laktanyájának falán elhelyezett emléktáblánál rótták le tiszteletüket pénteken reggel a doni hősök előtt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői. Innen indult útjára a DON-82 Emlékmenet is.
2025.01.10. 12:08 |
A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg doni tragédiájára emlékeztek Székesfehérváron

84 évvel ezelőtt, politikai kényszerből, az akkori Magyar Királyi Honvédség belépett a 2. világháborúba. 1942-ben a Magyar 2. Honvéd Hadsereg a Szovjetunió területén vette fel a harcot a szövetséges csapatokkal együtt a vörös hadsereggel szemben.

Aztán 1943-ban, alig két héttel karácsony után, megindult a Vörös Hadsereg támadása: a magyar honvédeknek nem csak velük, de az orosz tél kegyetlenségével, a csontig hatoló hideggel, a jeges széllel is harcolniuk kellett.

„Ilyen körülmények között próbálta meg a magyar hadsereg a lehetetlent, feltartóztatni a sokszoros túlerőben lévő Vörös Hadsereget. 1943. január 12-én aztán a szovjet csapatok az urivi hídfőből indult támadás során áttörték a magyar harcvonalat a Don-kanyarban. A magyar katonák mindent elkövettek, hogy elhárítsák a katasztrófát, de a túlerővel nem bírtak, a mintegy kétszázezres 2. magyar királyi hadsereg napok alatt szinte teljesen megsemmisült.” – idézte fel a világtörténelemben szinte egyedülálló nagyságú tragédiát a Himnusz hangjait követően Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Hozzátette, az újabb kutatások bebizonyították, hogy a Magyar Királyi Honvédség technikájának és felszerelésének 50 százalékát vitte magával a Magyar 2. Honvéd Hadsereg, tehát nem igaz az az állítás, hogy felkészületlenül küldték volna a frontra a katonákat. Az viszont tény, hogy a hadsereget nem az orosz front körülményeire készítették fel, hanem a környező országok hadseregével szembeni harcra, hogy a Trianon előtti Magyarország területeit visszafoglalhassák.
„Áldozatok voltak ők, de hősök is, akik kitartottak mindaddig, amíg lehetőség volt állásaik védésére. Az épület, amely előtt most állunk, a Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred laktanyája volt, a közel háromezer főt számláló ezred katonáinak 80 százaléka veszett oda a Don-kanyarban, az eltűntek, fogságba kerültek száma is jelentős.” – emelte ki Lévai Miklós, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a hadsereg működését segítő, fegyvertelen munkaszolgálatosok veszteségei még ennél is nagyobbak voltak.

A beszédet követően a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség nevében Berdó Gábor Károly elnök, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Területi Szervezete képviseletében pedig Lévai Miklós helyezte el az emlékezés koszorúit a gimnázium épületének falán lévő táblánál. Ugyancsak lerótták tiszteletüket a Történelmi Vitézi Rend, valamint a Lánczos Kornél Gimnázium képviselői is.

A megemlékezést követően az egykori laktanyaépülettől indult el a DON-82 Emlékmenet

A résztvevők a vasútállomásnál lévő emléktáblánál koszorúztak, majd Zámolyon, Csákberényben, Söréden, Magyaralmáson, Fehérvárcsurgón, Iszkaszentgyörgyön és Sárkeresztesen hagyományőrző díszelgéssel, a települések képviselőivel együtt rótták le kegyeletüket a Don mentén 1943 telén harcolt, elesett, fogságba esett, eltűnt, megsebesült és hazatért hős honvédek emléke előtt. Az esemény 18 órakor Székesfehérváron, a Fekvő katona emlékműnél zárul.