Vasárnap délelőtt a Mártírok Emléknapján, a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság deportálásának 80. évfordulóján tartottak megemlékezést a Mártírok Emlékcsarnokában és az Óvoda utcai Izraelita temetőben.
A Fejér megyei zsidóság deportálására emlékeztek vasárnap a Mártírok Emlékcsarnokában.
A Fejér megyei zsidóság deportálására emlékeztek
Az 1941-ben még 2075 tagú székesfehérvári hitközségből az 1946. évi összeírás szerint mindössze 289-en maradtak. A kiűzetésre és halálra ítélt embereket a „gettógyűjtőházakba” zárták és 1944 június 6-án a város peremére, a vasút melletti Szabó-téglagyárba hurcolták. A téglagyárban 1944 június 10-e és 13-a között semmilyen élelmezés nem volt és itt már többen öngyilkosságot követtek el. A 2743 zsidó ember végső elszállítására június 14-én került sor. Erre a tragédiára emlékezett a Fejér megyei és székesfehérvári zsidóság vasárnap a Mártírok emlékcsarnokában. A résztvevőket elsőként Barna Ágnes, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, majd Székesfehérvár alpolgármestere emlékezett.
A Mártírok Emlékcsarnokában beszédet mondott Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere is, aki megemlékezett azokról a a fehérvári áldozatokról, akiket egy világméretű borzalom részeként a legnagyobb kincsüktől, életüktől fosztották meg zsarnokaik egy hazug és demagóg ideológia nevében.
„Máig elszorul a torkunk, ha korabeli felvételeket látunk. Főleg akkor, amikor a halál torkában, az ismeretlen felé vezető úton sem a kétségbeesést, hanem a reményt fogalmazták meg az áldozatok, azaz azt, hogy velük az a BORZALOM , ami a lágerekben várt rájuk és a legtöbb eseteben az életükbe került, nem történhet meg. Mi, kései utódok sajnos már tudjuk, hogyan alakult ez a történelemben..” - fogalmazott Székesfehérvár alpolgármestere. Lehrner Zsolt Ady Endre sorait idézve „Az Élet él és élni akar”-t nevezte a legfontosabb üzenetnek hozzátéve, hogy a fájdalmas emlékek mellett szükséges felmutatni újra és újra az életet, a túlélők és az azóta született generációk életét. Beszédét Elie Wiesel szavaival zárta: „Az emberiségnek emlékeznie kell arra, hogy a béke nem Isten ajándéka teremtményeinek; a béke a mi ajándékunk egymásnak.”
Köszöntötte az emlékezőket Mester Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke is, aki korabeli dokumentumokból idézte fel a borzalmak korát.
„A magyar királyi kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként kell végrehajtani, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani.”
Mester Tamás idézett az egyik interjúból is, ami egy holokauszt-túlélővel készült:
A téglagyárban „nemcsak az összes székesfehérvári volt ott, hanem - mivel Székesfehérvár Járási Központ volt - az összes zsidóságot odaterelték a környékről. Állandó fenyegetettségben voltunk, emberi életet már nem éltünk. Földön fekve aludtunk és ettünk, rendszeres kihallgatásokon vettünk részt. Ott tíz napot voltunk, és a téglagyárból vagoníroztak bennünket Auschwitzban. Auschwitzban pillanatok alatt elválasztottak a családtól.. 1945. január 27-én szabadultunk fel, vagyis a németek akkor már elmentek onnan, és jöttek a szovjetek. A kerítések nyitva álltak. Anyám sírógörcsöt kapott a félelemtől, hogy hogyan is lesz tovább, mire én azt mondtam neki, hogy ezt vártuk tíz hónapon át..” A fehérvári zsidó közösség vészkorszakbeli rettenetét Dr. Gergely Anna dolgozta fel a fehérvári zsidóság tragédiája 1938-1944 című, két évtizede megjelent könyvében.
A megemlékezésen Kertész Péter és Garai Róbert színművészek szavaltak Radnóti Miklós verseket és Csonka Gábor hegedűvész játékát hallhatták az emlékezők. Az emlékezés az Óvoda utcai Holokauszt emlékműnél, majd az Izraelita temetőben folytatódott, ahol gyászimát, Kaddist mondtak az áldozatok emlékére Barabás László rabbijelölttel és Fekete Dániel kántor hallgatóval.
