-
Ezek lesznek a 2025-ös hosszúhétvégék - két ünnep is szombatra esik majd
Öt alkalommal örülhetünk hosszú hétvégéknek 2025-ben, ugyanakkor lesz több olyan ünnepünk, amely szombatra esik. Áthelyezett munkanapokra háromszor kell számítani, egy alkalommal tavasszal, egyszer ősszel, egyszer pedig télen.
2025.01.01. -
Már megvásárolhatók a matricák
Már megvásárolhatók a 2025-re érvényes országos és vármegyei autópálya-matricák – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
2024.12.30. -
Ütemes menetrend
Új menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok Székesfehérvár és Tatabánya között. Az autóbuszok ezentúl több, az útvonalon található fontosabb megállóhelyen megállnak, a két város közötti utat pedig jellemzően 1 óra 20 perc alatt teszik meg.
2024.12.14. -
Hétvégi vásárlás adományozással
Vasárnapig tart az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében. Az ország 154 településén 365 áruházban összesen 6500 önkéntes gyűjti majd az adományokat. Székesfehérváron nyolc helyszínen, a kasszák melletti gyűjtőpontokon az Élelmiszerbank zöld mellényt viselő önkéntesei köszönettel fogadják a hűtést nem igénylő, tartós élelmiszereket, édességeket.
2024.11.16.
A miniszter szerint a magyarok 60%-nak nincs gyakorlata a számítógép használatban
Az elmúlt két évben sikerült lerakni az információs társadalom alapjait, a következő időszak legfontosabb feladata az ország lakosságának hatvan százalékát érintő digitális írástudatlanság felszámolása - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter az Országgyűlés informatikai bizottságának éves meghallgatásán. Európa az információs társadalom fejlesztésében a hozzáférésről a hozzáértésre helyezi át a hangsúlyt, éppen ezért a GVOP informatikai tárgyú pályázatai nagyrészt szolgáltatásfejlesztéseket támogatnak.
Az elmúlt két évben sikerült lerakni az információs társadalom alapjait, a következő időszak legfontosabb feladata az ország lakosságának hatvan százalékát érintő digitális írástudatlanság felszámolása - mondta Kovács Kálmán informatikai miniszter az Országgyűlés informatikai bizottságának éves meghallgatásán.
Az elmúlt két évben sikerült lerakni az információs társadalom alapjait Magyarországon, a személyes adatok védelmének tiszteletben tartásával megszületett az elektronikus információszabadságról szóló törvény, erős verseny indult el a távközlési szektorban, több mint 2500 településre jutott el a szélessávú Közháló, a Közigazgatási eljárásról szóló törvény pedig megteremtette az elektronikus ügyintézés feltételeit.
Európa az információs társadalom fejlesztésében a hozzáférésről a hozzáértésre helyezi át a hangsúlyt, ennek megfelelően a GVOP informatikai tárgyú pályázatai nagyrészt szolgáltatásfejlesztéseket támogatnak, kivétel ez alól a szélessávú internet kiépítésének támogatása. A miniszter szerint a legnehezebb feladat a felhasználói igények felkeltése, mert a magyarok legalább 60 százalékának nincs gyakorlata a számítógép használatában. A digitális szakadék felszámolására speciális képzési programok indultak vakoknak, mozgássérülteknek és időseknek.