A munkavállalók több mint 3 százaléka fogyatékkal élő a Grundfosnál

 A tavaly szeptemberben átadott 4,5 milliárd forintos beruházással épült székesfehérvári Grundfos gyárban, az év végére 200 főt, idén év végére pedig 300-320 dolgozót foglalkoztatnak majd - közölte a cég, azonban a 2007-es eredményekről és a 2008-as várható számokról még nem kívántak nyilatkozni. A vállalat alapelve, hogy a munkahelyek legalább 3 százalékát fogyatékos emberek foglalják el. Õk napi 4 órában dolgoznak (tehát 6 műszakban, míg a termelés 3 műszakos) és előkészítő feladatokat látnak el.
2008.01.20. 18:34 |
A tavaly szeptemberben átadott 4,5 milliárd forintos beruházással épült székesfehérvári Grundfos gyárban, az év végére 200 főt, idén év végére pedig 300-320 dolgozót foglalkoztatnak majd - közölte a cég, azonban a 2007-es eredményekről és a 2008-as várható számokról még nem kívántak nyilatkozni.





A Grundfos alapelve, hogy a munkahelyek legalább 3 százalékát fogyatékos emberek foglalják el. Õk napi 4 órában dolgoznak (tehát 6 műszakban, míg a termelés 3 műszakos) és előkészítő feladatokat látnak el. Például felszerelik a kábelekre a sarukat és a szigeteléseket.

A Grundfos 50 országban van jelen, évi 10 millió szivattyút gyárt, alkalmazottainak a száma 13 ezer, a 2006. évi árbevétele 2,06 milliárd euró volt. Magyarországon a társaság kereskedő cége - ez a Grundfos Hungária Kft. - 13,3 milliárd forint értékű szivattyút forgalmazott a múlt évben. Ebből 4,2 milliárd jutott Magyarországra, a többi export volt. Ennél a cégnél 75-en dolgoznak, a jegyzett tőke 164,5 millió forint.

Gazdaság

  1. Nyit az új Ecofamily

    Az Ecofamily magyar üzlethálózat egy életérzés, egy közösség, ahol az emberi alapértékek, a szeretet, a hála és az öröm inspirál mindent, amit napról napra teszünk. Immár 20 éve elköteleződtünk dolgozóink és vásárlóink jólléte mellett. Hálózatunk 63 üzletből áll, és közel 1500 munkatársunk egységet alkotva halad azon az úton, amit megálmodtunk. Ecofamily – több, mint egy üzlet, érzés.

    2024.08.02.
  2. Ikarus buszok Lengyelországban

    Augusztus 1-től állnak forgalomba a lengyelországi Szczecinek városban az Ikarus zéró emissziós buszai, amelyek megérkezésével a legrégebbi belsőégésű járműveket kivonják a forgalomból. Ilyen elektromos Ikarus buszok közlekednek Székesfehérváron is már lassan két éve.

    2024.07.26.
  3. Munkaerőpiaci támogatások

    A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló GINOP PLUSZ-3.1.1-23-2023-00001 „Pillér” projekt célja a munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése, az álláskeresők és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, valamint a program célcsoportjába tartozók nyílt munkaerőpiacon való tartós integrációja.

    2024.07.18.
  4. Megújult az Alpha Patika

    A megújult Alpha Patika avatóünnepségére került sor hétfőn a József Attila utca 39. szám alatt. Alma referencia patikaként működik a dr. Horváth Máté által vezette gyógyszertár. Szélesebb választékkal, és jelentősen kibővült kiszolgálótérrel találkozhatnak a betegek és azok, akik egészségmegőrzés céljából vásárolnak patikai termékeket.

    2024.07.01.