A műszaki és mérnöki pályák megismerését támogatja az Arconic a Vasváriban

Több mint 5 millió forinttal támogatja az Arconic Alapítvány a Vasvári Pál Gimnáziumot a STEM program keretében, amelynek célja, hogy a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé irányítsa a diákok érdeklődését. A tanulói csoportok ipari vállalatokat, intézményeket, kiállító- és foglalkoztató helyeket keresnek fel, ahol betekintést kapnak majd az adott terület tevékenységeibe, hétköznapjaiba.
2017.10.25. 15:18 |
A műszaki és mérnöki pályák megismerését támogatja az Arconic a Vasváriban

 Az Arconic Alapítvány a Science, Technology, Engineering and Math (STEM)  program keretében 20 000 dollár - több mint 5millió forint - támogatásban részesítette a természettudományos, műszaki és mérnöki pályák felé orientáló iskolai projektet. A Vasvári Pál Gimnázium vállalta, hogy a program keretében erősítik a már érdeklődő tanulók elhatározását, közvetlenül megismerhetővé teszik számukra a műszaki területet és új élményekkel, tapasztalatokkal segítik azt a folyamatot, hogy több tanuló érdeklődjön a műszaki pálya iránt.

Horváth József, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója egy 2016-ban készített kutatás adatait ismertette, mely szerint a végzős gimnazisták jelentős többsége szeretne továbbtanulni az érettségi után, de a műszaki területet csak 14% jelölte meg, mint továbbtanulási irányt.

Az igazgató szerint ez is mutatja, hogy foglalkozni kell a pályaválasztás előtt álló diákok orientációjával. A STAM projekt keretében a tanulmányi éven átívelő, havonta lebonyolított programokban vesznek részt a vasváris diákok. Többek között ipari üzemeket látogatnak meg, ahol találkozhatnak mérnökökkel, vezetőkkel. Tudományos interaktív kiállítóhelyeket is felkeresnek és a műszaki területet is bevonják az angol nyelvű vitaversenyekbe. A program célcsoportját elsősorban azok a tanulók jelentik, akik a természettudományos, illetve matematikai emelt óraszámú osztályok tanulói.

Katus István, az Arconic Köfém Kft. vezérigazgatója felidézte, hogy a 90-es években nem volt divat mérnöknek tanulni, az országban nagy volt a munkanélküliség, a régi nagy állami vállalatok tönkrementek és még nem igazán jött be külföldi tőke Magyarországra, mára azonban nagyot fordult a helyzet. Székesfehérváron is óriási átalakulás történt, rengeteg multinacionális vállalat települt ide, így egyre több mérnökre, informatikusra és természettudományos ismeretekkel felvérezetett szakemberre van szükség.

Katus István elmondta, hogy az Arconic is felismerte azt, hogy el kell kezdeni középiskolákban népszerűsíteni azokat a szakmákat, amelyekre a legnagyobb szüksége van az iparnak.

Hozzátette, hogy az Arconic Alapítvány Székesfehérváron és vonzáskörzetében összesen 52 millió forintot költ el a STAM programok népszerűsítésére, amelyek keretében a következő években és évtizedekben egyre többen ismerhetik fel azt, hogy érdemes a műszaki pályák felé orientálódni.  

Az eseményen jelen volt Mészáros Attila alpolgármester is, aki kiemelte, hogy a székesfehérvári ipari parkokban csaknem kétezer betöltetlen álláshely van. Hangsúlyozta, hogy ma már nem kell egy fiatalnak elmennie a városból, ha a legmodernebb ipari technológiával szeretne dolgozni, hiszen az itt van Székesfehérváron. Hozzátette, hogy Székesfehérvár Önkormányzata hálás az Arconic Kft.-nek, hogy nemcsak az egyik legnagyobb adófizetőként járul hozzá a város jövőjéhez, hanem alapítványán keresztül sok lehetőséget biztosít intézményeknek és civil szervezeteknek is annak érdekében, hogy fejlődjenek, és hasonló programokon tudjanak részt venni.

Az alpolgármester szólt a helyi ifjúságkutatás eredményeiről is, amit több mint 5000 középiskolás töltött ki és azt mutatja, hogy van hova fejlődni pályaorientáció tekintetében, mert az iskolai keretek nem tudnak minden kérdésre választ adni. Kiemelte, hogy minden lehetőséget megragad a város a cégekkel együtt annak érdekében, hogy a természettudományos tárgyak és műszaki pálya iránti érdeklődést felkeltse a fiatalokban.

Gazdaság

  1. Használt autót Fehérvárról

    Az egyik legnépszerűbb magyar használtautó-portál összegyűjtötte a 2024-es esztendő legjeit. ezekből kiderült, hogy a legtöbb autóhirdetést az idén - mintegy 36 ezret - Székesfehérváron adták fel.

    2024.12.19.
  2. Kyndryl munkavállalói élmény

    A Kyndryl a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója Magyarországon elnyerte a Great Place To Work® minősítést™. A rangos elismerés kizárólag azon alapul, hogy a jelenlegi munkatársak mit mondanak a Kyndrylnél szerzett tapasztalataikról. A Great Place To Work® a munkahelyi kultúra, a munkavállalói élmény és a vezetői magatartás globális elismerése, amely bizonyítottan piacvezető bevételt, a munkavállalók megtartását és fokozott mértékű innovációt eredményez.

    2024.12.16.
  3. Videoton évzáró

    A Videoton vállalatcsoport idei nettó árbevétele 300 milliárd forint körül alakulhat - jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró ünnepségükön. Széles Gábor elmondta, hogy árbevételük valamelyest csökkent az előző évhez képest. Legutóbb a 2009-es gazdasági válság évében volt némi csökkenés a korábbi üzleti év árbevételéhez képest - jegyezte meg.

    2024.12.13.
  4. Székesfehérvár Gazdaságáért

    Ünnepélyes keretek között adták át a „Székesfehérvár Gazdaságáért” díjat kedden este a Hiemer-házban. A 2024-es esztendő díjazottja Kis István, a Harman Becker Kft. korábbi ügyvezető igazgatója. A szakmájában elismert, köztiszteletben álló szakember Székesfehérvár gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át az elismerést.

    2024.12.04.