A Székesfehérvári Királyi Napok alatt is lesz kertmozi a Bartók Béla téren

A Székesfehérvári Királyi Napok idején a Barátság mozi kertmozija idén is felállítja vetítővásznát a belvárosban, a Bartók Béla téren. A csillagos ég alatt természetesen a romantikáé és a vidámságé lesz a főszerep augusztus 12–16. között, az előadásokra már válthatók jegyek a Barátság mozi honlapján.
2024.07.12. 15:29 |
A Székesfehérvári Királyi Napok alatt is lesz kertmozi a Bartók Béla téren

A város művészmozija hét évvel ezelőtt hozta vissza a régi kertmozik hagyományát Fehérvárra, és a siker azóta is töretlen.

A hazai művészmozik közül kevesen működtetnek kertmozit, de a Barátság mozi különösen fontos feladatának tekinti, hogy a filmeket minden formában közelebb vigye a nézőkhöz. Ezen a nyáron eddig két városrészben, Öreghegyen és Feketehegy-Szárazréten voltak kertmozis vetítések – utóbbi helyszínen július 26-án, pénteken 21 órakor újabb előadás, a Vigyél a holdra című amerikai romantikus vígjáték várja a filmrajongókat; az alkotás a holdra szállásért vívott küzdelmet meséli el egészen szokatlan történetbe ágyazva Scarlett Johansson és Channing Tatum főszereplésével.

Augusztusban a Belvárosba költözik a mozgómozi: a Bartók Béla téri helyszín az elmúlt esztendőkben is nagyon népszerű volt, a közönségigények miatt bővíteni is kellett a férőhelyek számát, idén pedig az előadások száma is növekszik.

Mit tegyen egy elhanyagolt, ám szereleméhes negyvenes nő? A belvárosi kertmoziban augusztus 12-én, hétfőn a Mindenütt férfi című francia vígjátékot láthatja a közönség Caroline Vignal rendezésében, Vincent Elbaz, Laure Calamy és Ismaël Sy Savané főszereplésével. Iris házasságából minden izgalom kiveszett, és attól fél, így kell majd megöregednie. Kíváncsiságtól vezérelve beleveti magát az online társkeresés világába, és akaratlanul is magára szabadítja ismeretlen férfiak üzeneteinek áradatát.


Lehetetlen megnevelni egy ifjú playboyt? Küldjük vissza a múltba! A tökfilkó című francia vígjáték főhőse, Louis igazi partiarc, aki állandóan bajba keveredik, miközben pazarlóan költi milliárdos apja vagyonát. Az apa úgy dönt, hogy megleckézteti fiát: egy filmrendező és népes stábja segítségével elhiteti vele, hogy rejtélyes módon három és fél évszázaddal ezelőtt, a középkorban landolt, és szolgaként tengeti napjait. A szórakoztató alkotást augusztus 13-án, kedden adja a kertmozi.

A harmadik kertmozis estén, augusztus 14-én, szerdán népszerű színésznőkkel mehetünk táborozni az új amerikai vígjáték, a Mindörökké nyár segítségével. Ginny (Kathy Bates), Mary (Diane Keaton) és Nora (Alfre Woodard) valaha a legjobb barátnők voltak, és azt csinálták, amit a legjobb barátnők szoktak: minden nyáron együtt mentek táborozni, ahol boldogan hülyültek, poénkodtak és pasiztak. Ginny úgy dönt, még egyszer összetrombitálja a régi, immáron hetven felett járó csajokat egy közös táborozásra.

Világsikerű romantikus regény, az It Ends With Us – Velünk véget ér filmváltozata zárja a Bartók Béla téri kertmozi műsorát augusztus 16-án, pénteken. Lily mindig egy saját boltra vágyott, most, új városba költözve talán teljesül is álma. Sőt, ha ez nem volna elég, megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű – hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki.

A vetítések 20.30-kor kezdődnek, jegyek a Barátság mozi honlapján és – ha marad még jegy – előadás előtt a helyszínen válthatók.

A szervezők a közönség számára korlátozott számban párnát és plédet is biztosítanak, de kérik, hogy amennyiben erre igényük van, lehetőség szerint vigyenek magukkal. Az előadásoknak nincs esőnapja, kedvezőtlen időjárás esetén a vetítés elmarad, a jegyárat visszatéríti a mozi.