Királyi Napok

2017.07.07 |
| 2024.12.17. 12:36:11 |

Történelmi tematikájú előadásokat készítenek majd a múzeummal együttműködve diákok

Együttműködési megállapodást kötött a Szent István Király Múzeum a Szent Imre Gimnáziummal. A megállapodás értelmében történelmi tematikájú, az Árpád- házhoz köthető színdarabokat hoz majd létre a középiskola színjátszó csapata, a múzeum munkatársaival együttműködve.
| 2024.09.07. 15:20:39 |

A Királyi Napok 130 önkéntesét köszöntötték a Táncházban

Idén is a Malom utcai Táncházban gyűltek össze mindazok, akik nélkül – ahogy mondani szokás – a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata nem jöhetett volna létre. A már évek óta hagyományos „köszönöm parti” ebben az évben is alkalmat adott arra, hogy a szervezők mellett az önkéntesek és a közreműködők munkáját is elismerjék.
| 2024.09.06. 14:15:00 |

Évadnyitó ülés a Szimfonikus Zenekarnál – jövő augusztusban pótolják a Hunyadi László előadást

Izgalmas, sokszínű kulturális évadra készül 2024/2025-ben az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A muzsikusok pénteken tartották az évadnyitó társulati ülésüket, ahol a Zenekar történetében első alkalommal adták át Az év művésze és Az év operatív dolgozója díjakat.
| 2024.08.27. 12:11:19 |

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Mihályi Győző színművész

Hetvenéves korában, hétfőn tragikus hirtelenséggel elhunyt Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész. Mihályi Győző rendszeres szereplője volt a Koronázási Szertartásjátékoknak, segítve a lelkekben is felépíteni a Koronázó Bazilikát. Székesfehérvárnak tett szolgálatára közösségi oldalán emlékezett dr. Cser-Palkovics András polgármester.
| 2024.08.21. 17:29:32 |

Bemutatták az Árpád-házi históriák történelmi játékot Székesfehérváron

Augusztus 19-én mutatták be az Árpád-házi históriák című történelmi játékot a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. Az eredetileg augusztus 18-ára tervezett bemutatót a heves széllökésekkel járó vihar miatt félbe kellett szakítani, azonban másnap már zavartalanul zajlott le az előadás premiere.
| 2024.08.20. 22:02:00 |

Így ünnepeltük Szent Istvánt Székesfehérváron - Királyi Napok 2024.

Rengeteg kulturális program várta az érdeklődőket az idei Székesfehérvári Királyi Napokon. Megannyi koncert és színpadi előadás, kiállítás és középkori forgatag volt a város legnagyobb fesztiválján, mely méltón emlékezett és emlékeztetett Szent István örökségére és a magyarség legősibb nemzeti ünnepére Székesfehérváron.
| 2024.08.20. 19:44:10 |

Képeken a Királyok menete Szent István ünnepén Székesfehérváron

A Fehérvári királyok menete az Országzászló térről indult kedden délután. Az ünnepi felvonuláson az Árpád-házi királyi családok tagjait megformáló óriásbábokat idén is hagyományőrző csoportok, zenészek és néptáncosok kísérték.
| 2024.08.20. 15:38:04 |

A bizonytalan időjárás miatt biztonsági okokból elmarad az esti operaest

A teljesen bizonytalan, kiszámíthatatlan időjárási helyzet miatt, a vendégek, nézők, fellépők biztonsága és a technikai eszközök épsége érdekében azt a szomorú, de meggyőződésem szerint felelős döntést hoztuk a szervezőkkel, hogy a ma esti ünnepi operaest nem kerül megtartásra - tájékoztatott közösségi oldalán Cser-Palkovics András polgármester.
| 2024.08.20. 13:18:00 |

Derűs eredetmondák, izgalmas történetek - Pannon Mesék a Városházánál

Derűs eredetmondákkal és interaktív meséléssel várta augusztus 20-án is a Szabad Színház a közönséget a Középkori Piactéren, a Városháza előtt. A Hófehér hercegnő és a Bűbájos lakat című meséket láthatták a Nemzeti Ünnepen kicsik és nagyok.
| 2024.08.20. 12:37:12 |

A Városháza Dísztermében tartják az ünnepi közgyűlést – a többi programról később születik döntés

A változékony időjárás miatt változásokra kell számítani az augusztus 20-i programokban. A várhatóan viharos késő délutánra tekintettel Székesfehérvár ünnepi közgyűlését a Városháza Dísztermében tartják. A többi programról később születik döntés, amelyről folyamatosan tájékoztatást adunk.