-
Ön választ, mi segítünk
Az „Ön választ, mi segítünk!” kampányt 15. alkalommal hirdette meg a TESCO-GLOBAL Zrt. és az Effekteam Egyesület. A legjobbak közé hat Fejér vármegyei alapítvány pályázata jutott. Egyetlen székesfehérváriként az Aranybulla Könyvtár Alapítvány egy új program elindítására pályázott.
2024.07.29. -
Fuvola est az ARSO-nál
Klasszikus és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek ma, azaz július 29-én, hétfőn Verő Johanna koncertjén. A fehérvári fuvolista, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar székházában lép a közönség elé 19 órakor.
2024.07.29. -
Első tárlat a galériában
Új kiállítás várja a művészet szerelmeseit a Távirda utcában. A Főnix Art Galéria első tárlatán öt alkotó műveit csodálhatják meg az érdeklődők két héten keresztül.
2024.07.29. -
Áldás az autókra
Az utazók védőszentjéről elnevezett maroshegyi templom július 25-én, Szent Kristóf napján tartotta hagyományos búcsúját. A szentmise részeként a hívek az úton járók patrónusához fohászkodhattak, a szertartás után pedig a járművekre kérték Szent Kristóf áldását a Vásártéren.
2024.07.26.
A tánc világnapját ünnepelték a Vörösmarty Színházban
Alba Re(Generációk) címmel látványos műsorral köszöntötte vasárnap a tánc világnapját a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes; a Vörösmarty Színházban bemutatott rendezvényen 150 táncos lépett színpadra. A tánc világnapját huszonöt éve a klasszikus balett egyik legnagyobb alakja, Jean Georges Noverre (1727-1810) születésnapján, április 29-én ünneplik világszerte.
2008.04.28. 11:40 |
A világnap alkalmából Székesfehérváron két felvonásban, tíznél is több koreográfiát mutatott be az együttes. A műsorban, amelyben a hagyományos néptáncok mellett kortárs darabokat, az együttes saját alkotásai mellett a Budapest Táncegyüttes által összeállított koreográfiákat is bemutattak, valamennyi korcsoport táncosai közreműködtek.
Az Alba Regia Táncegyüttes 1994-ben alakult. Célja a népi hagyományok ápolása, a népzenei értékek, a kulturális örökség felkutatása, és új értékek teremtése. Az együttesnek ötszáz tagja van számos korcsoportban, az óvodásoktól a szeniorokig. Csoportjai rendszeres vendégei a hazai-és külföldi néptáncfesztiváloknak, s tevékenységüket számos díjjal, nívódíjjal ismerték el. 2004-ben az együttes elnyerte az "Örökös kiváló együttes" minősítést.
Az Alba Regia Táncegyüttes nevét a székesfehérvári Királyi Napok - Nemzetközi Néptáncfesztivál tette ismertté a világ szinte minden részén.