-
Fehérvár Szalon 2024.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében nyílt meg pénteken a Fehérvár Szalon 2024 – képző-, ipar- és fotóművészeti kiállítás. Az eseményen három alkotó - Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter – pályamunkáit díjazta a zsűri.
2024.09.13. -
Lukács László utolsó könyve
Kettős ünnepnek ad otthont szeptember 16-án 17 órától a Városháza Díszterme, ahol bemutatják a tavaly év végén elhunyt Prof. Dr. Lukács László utolsó könyvét, valamint 50 éves munkásságának elismeréseként köszöntik dr. Demeter Zsófia egykori múzeumigazgatót is.
2024.09.13. -
Öt éves a Csoóri Társaság
Jubileumi eseményt tartott a Csoóri Sándor Társaság, amelyet öt évvel ezelőtt azért hoztak létre, hogy megőrizze, gondozza, valamint közkinccsé tegye a Csoóri életmű hagyatékát. Az esten a Sebő Együttes műsorát hallgathatták meg az érdeklődők.
2024.09.13. -
Aranyat érő beszélgetések
Folytatódott az Aranyat érő beszélgetések programsorozat. Bokros Judit vendégeiként Sztanó Hédi film és televíziós rendező, néptáncművész, valamint Székely Levente nagykövet, népzenész eddigi életútját és mindennapjait ismerhették meg az érdeklődők.
2024.09.13.
A tavalyi árakon lehet beiratkozni a könyvtárba
A Vörösmarty Mihály Könyvtárba március 31-ig változatlan árakon lehet beiratkozni – az ÕsFehérvár városkártya meghosszabbított érvényességének köszönhetően. A 16 éven aluliak, a 70 éven felüliek és a pedagógusok számára a tagság ingyenes, a Városkártyával és az állandó székesfehérvári lakcímmel rendelkezőknek a beiratkozás díja 100 forint.
2017.01.20. 09:25 |
A Vörösmarty Mihály Könyvtárba március 31-ig változatlan árakon lehet beiratkozni – az ÕsFehérvár városkártya meghosszabbított érvényességének köszönhetően. A 16 éven aluliak, a 70 éven felüliek és a pedagógusok számára a tagság ingyenes, a Városkártyával és az állandó székesfehérvári lakcímmel rendelkezőknek a beiratkozás díja 100 forint.
A Közgyűlés tavaly decemberi döntése alapján az Önkormányzat meghosszabbította az ÕsFehérvár városkártyák érvényességét. Az elfogadóhelyek között szerepel a Vörösmarty Mihály Könyvtár, így a beiratkozási díjak március végéig változatlanok. A beiratkozás a 16 éven aluliak, a 70 éven felüliek, a közgyűjteményi dolgozók, valamint a pedagógusok és közművelődési dolgozók számára ingyenes. Érvényes diákigazolvánnyal rendelkező tanulóknak, hallgatóknak, valamint a Városkártyával és állandó székesfehérvári lakcímmel rendelkezőknek a beiratkozáskor 100 forintos díjat kell fizetniük. A térítési díjakról a www.vmk.hu/teritesi-dijak oldalon lehet részletesen tájékozódni.